Sport

Korábbi válogatott és magyar bajnok középpályást igazolt a Grosics Akadémia – Isten hozott Szegeden Simon Ádám

Július 24-én csatlakozott a Szeged-Csanád GA csapatához Simon Ádám (30). A korábbi válogatott középpályás, aki a Videotonnal volt bajnok, és komoly élvonalbeli tapasztalattal bír 189 NB I-es mérkőzést tudhat magáénak. A magyar válogatott mezt háromszor húzhatta magára, az oroszok ellen pedig Dárdai Pál szövetségi kapitánynál debütált, de pályára lépett a finnek elleni EB-selejtezőn is.

Korábban az U-20-as válogatottal világbajnoki bronzérmes volt. Az előző szezon második felében került Győrbe, ahol csak két mérkőzésről hiányzott a többi találkozón játszott tavasszal.  Simon Ádám szerződése két évre szól a kék-feketékkel.

„A körülményekről már hallottam és már látom, hogy valóban kiválóak. Remélem, hogy tudok segíteni a Szeged-Csanád Grosics Akadémiának, célok elérésében. Szimpatikus a hosszútávú perspektíva, úgy érzem, most jó dolgok alakulnak itt.” – fogalmazott a focista.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb