Blog

Rendhagyó főszerkesztői blog, coming out-tal

Rövid coming out következik: rettenetesen hálásak vagyunk Nektek, szegedieknek, Szeged365 olvasóknak. Ma reggel még teljesen más terveim voltak a “Szegeden a Világ” blog e heti kiadásával, aztán jött a pont, amikor megváltozott minden: Balázs kollégám átdobta a július havi statisztikáinkat. Dobtam egy hátast.

Egészen pontosan, ettől:

  • 6.305.926: ennyi megtekintésünk volt, amióta elindultunk (március 23. óta)
  • 344.839: ennyi olvasónk volt július hónapban (online marketing nyelven szólva, egyedi felhasználónk – ha valaki 50x látogatta meg az oldalunkat júliusban, akkor is csak egynek számít)
  • 84.936: ennyi olvasónk volt a legcombosabbra sikerült júliusi napunkon, 24 óra leforgása alatt és a többi is hasonlóan zúzós volt (szintén egyedi felhasználó, tehát ha aznap az illető 4-5 alkalommal még visszajött olvasgatni, akkor is csak egynek számít)

KÖSZÖNJÜK NEKTEK.

Elmondhatatlanul hálásak vagyunk, amiért már ennyire brutál sokan olvastok bennünket, köszönjük a rengeteg dícséretet és kritikát is. Csak így tovább, az első dolog mocsok jól esik, az utóbbi pedig fejleszt, szeretjük mindkettőt!

2020. MÁRCIUS 23.

A nap, amikor elrajtolt Szeged vadonatúj, new generation, független hírportálja. Orbitálisan sok mindent csináltam már az elmúlt 39 évben: voltam Rádió 88-as műsorvezető, PR-os, médiasales-es, Mónika Show – ba embereket fogdosó fejvadász (oh mama, erre nem vagyok annyira büszke), újságíró, ringspeaker, Gerilla Gourmet – Deja Vu – Chili Weekend – Rakpartfeszt – Csokifeszt főszervező, Borfeszt – Bortér – Karácsonyi Hetek marketinges, meg úgy nagyjából minden. Március 23-tól főszerkesztő (is) lettem, és büszkén mondom: az összes eddigi őrület közül ezt imádom a legjobban. Fantasztikus érzés azt látni, hogy kitaláltok valamit (a hozzád hasonlóan totálisan őrült kollégáiddal együtt), hülyére dolgozzátok magatokat érte és meglesz az eredménye.

Március 23-án, a Szeged365.hu indulásának első napján álmodni sem mertem volna ilyen brutális olvasottsági számokról. Nem sütött a nap: jött a koronavírus, vele a gazdasági válság, ment a sárdobálás-sz@rkavarás-lejáratósdi (akkoriban egyesek tücsköt-bogarat összehordva próbálták megakadályozni, hogy repülőrajtot vegyünk), meg jöttek a “jó” ismerősök az “áááááh, Sanyikám, nem úgy kell azt, túl közvetlen, túl laza, túl harsány, nem elég hivatalos, nem elég politizálós, nem lesz ez így jó” kezdetű mondataikkal. Köszi, megcsináltuk, a július havi közel kétmilliós (!!!) oldalmegtekintés úgy érzem, igazolja azt, hogy a szegediek már nagyon-nagyon vágytak egy független, vagány, pozitív, sárdobálás és politikai propaganda-mentes hangra.

THE SHOW MUST GO ON

Megyünk tovább: holnap reggel bemegyek a hétfői szerkesztőségi meeting-ünkre, szanaszét dícsérem a kollégákat (ez kő kemény csapatjáték volt), bontok egy pezsgőt, majd megkérem rá a bandát: húzzunk bele még jobban, háláljuk meg még nagyobb pörgéssel, még izgalmasabb cikkekkel, még több szegediséggel azt, hogy már ennyien a Szeged365.hu-t választottátok!

Köszönjük Nektek, Ti vagytok a galaxis legvagányabb olvasótábora!

Kisházi Sándor

főszerkesztő

Szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb