Értem, amit írsz, és nem vitatom, hogy voltak tájékoztatók. De szerintem nem ugyanarról beszélünk…

Írtam pár napja egy nyílt levelet a BYD Magyarország szegedi gyárával kapcsolatban. Brutálisan sok észrevétel, üzenet, és újabb és újabb kérdések merültek fel. Most az egyik támadó jellegű kommentre adott válaszomat szeretném megírni Nektek, ezzel is rámutatva arra: nem a gyár ellen vagyok, vagyunk, hanem a kiszolgáltatottság, a kisemeberk semmibe vétele ellen.

Valériának ezt írtam: “Értem, amit írsz, és nem vitatom, hogy voltak tájékoztatók. De szerintem nem ugyanarról beszélünk.

Engem nem az érdekel, hogy egy csavar vagy egy ülés pontosan melyik országból érkezik. Nem is a kész autó minőségellenőrzéséről beszélek. A MEO azt vizsgálja, hogy az elkészült autó megfelel-e az előírásoknak. A szegedieket viszont az érinti, hogy a működés során mi kerül a levegőbe, a szennyvízbe, milyen veszélyes anyagokat tárolnak, milyen hulladék keletkezik, mekkora lesz a zaj, a vízfelhasználás és a közlekedési terhelés.

Az sem teljesen pontos, hogy itt csak kész alkatrészek egyszerű összeszerelése történik majd. A nyilvános hatósági dokumentumokban festőüzem, hegesztőüzem, szennyvízkezelő rendszer, veszélyesanyag-tárolók, veszélyeshulladék-tárolók és számos légszennyező pontforrás is szerepel. Vagyis ezek nem kitalált félelmek, hanem olyan területek, amelyeket maga az engedélyezési eljárás is vizsgál.

Természetesen vannak szabványok és ellenőrző hatóságok. Ennek örülök. De a szabvány nem helyettesíti a nyilvánosságot, és az ellenőrzés nem jelenti azt, hogy a lakosságnak semmi köze az eredményekhez. Az európai szabályozás lényege éppen az engedélyezés, a rendszeres mérés, az ellenőrzés, valamint a kibocsátási és monitoringadatok nyilvánossága.

Más európai gyáraknál sem szívesség, ha az emberek megtudhatják, milyen hatással van rájuk egy ipari üzem.

A közlekedés is közügy. Az alapanyagok beérkezése és az elkészült autók kiszállítása nem teleportálással történik. Utakra, vasútra, kamionokra, terminálokra és jelentős infrastruktúrára van szükség. A gyárhoz már most komoly közúti és vasúti fejlesztések kapcsolódnak. Ezért jogos kérdés, hogy mely városrészeket terheli majd a forgalom, milyen lesz a zaj, és az elkészült fejlesztésekből mennyit használhatnak közvetlenül a szegediek.

A kínai munkavállalókkal kapcsolatban sem az a kérdés, hogy kínaiak. Ha német, koreai vagy magyar vállalatról lenne szó, ugyanígy kérdeznék. Azt kell tisztán látni, hányan érkeznek, hol fognak lakni, milyen hatása lesz ennek a lakhatásra, a közlekedésre, az egészségügyre és a város mindennapi életére. Az is fontos, hogyan segítjük a békés együttélést, a kulturális kapcsolódást és azt, hogy az érkező emberek ne egy városon belüli, elszigetelt világban éljenek.

És természetesen azt is tudnunk kell, hogyan részesednek pozitívan a szegediek a beruházásból. Hány valódi, tisztességesen fizető helyi munkahely lesz? Mennyi megrendelést kapnak a szegedi vállalkozások? Milyen képzéseket, kutatásokat és városi fejlesztéseket támogat a cég? A gyár sikere önmagában nem elég, Szeged sikerének is kell lennie.

Én nem a kínaiak ellen és nem a gyár ellen kérdezek. Szegedért kérdezek. Azért, mert itt élünk, itt neveljük a gyerekeinket, ugyanazt a levegőt szívjuk, ugyanazokat az utakat használjuk. Lehet engem ezért támadni vagy riogatónak nevezni, de a kérdéseket akkor is fel kell tenni.

A bizalom nem azt jelenti, hogy „ne kérdezz, majd a hatóságok intézik”. A bizalom alapja a közérthető tájékoztatás, a nyilvános mérési adat és az őszinte válasz. Egy ilyen hatalmas beruházás akkor lesz valódi érték Szeged számára, ha nemcsak profitot termel, hanem biztonságot, tisztességes munkát és kézzelfogható előnyöket is ad a város lakóinak.”