Sport

Nem bírt egymással a Szeged-Csanád GA és a Csákvár

1–1-es döntetlent játszott a Szeged-Csanád Grosics Akadémia az Aqvital FC Csákvár ellen, idegenben a labdarúgó NB II 2. fordulójában. Daru az első félidő 41. percében lőtt gólt.

A vendég szegediek kezdték jobban a találkozót, ám komoly helyzetig nem jutottak. A hazaiaknak tíz perc kellett, míg megérkeztek a meccsbe. Szép lassan átvették a játék irányítását, s bár Sejben Viktor fejesénél, majd Marko Vukaszovics duplázásánál még nagyot védett Takács János kapus, Daru Bence bólintásával szemben már ő is tehetetlen volt (1–0). A Tisza-partiakat azonban nem fogta meg a bekapott gól és nem sokkal a szünet előtt egy kipattanó labdából egyenlítettek (1–1).

A második félidő nagy iramot és küzdelmet hozott, ám a kapuk ritkán forogtak veszélyben. Ugyan szemmel láthatóan a vesztes bajnoki rajt után mindkét csapat győzelemre játszott, de arra mindketten nagyon figyeltek, hogy a hátsó alakzat stabilitása megmaradjon. Mivel újabb gól nem született, maradt az igazságosnak mondható döntetlen.

Tudósítás és borítókép: NSO.hu

https://www.facebook.com/szegedifutball/videos/625038701761616/

Dobos Barna szerint a második félidő alapján közelebb álltunk a győzelemhez. “Nagy fölényben játszottunk, de a kapu előtt több lehetőséget kell kialakítanunk, illetve  pontosabbnak kell lennünk ahhoz, hogy az ilyen mérkőzéseket meg tudjuk nyerni” – nyilatkozta a meccs után a Szeged-Csanád Grosics GA vezezőedzője.

https://www.facebook.com/szegedifutball/videos/3454352707910877/

LABDARÚGÓ NB II
2. FORDULÓ

AQVITAL FC CSÁKVÁR–SZEGED-CSANÁD GA 1–1 (1-1)
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 400 néző. Vezeti: Káprály Mihály (Kiss Balázs, Vörös Dániel)

CSÁKVÁR: Markek – Mészáros D. (Ganbayar, 74.), Vukaszovics, Albert I., Koch – Mim (Major, 77.), Madarász – Baracskai (Papp M., 63.), Kocsis B., Sejben – Daru.
Vezetőedző: Visinka Ede.


SZEGED:
 Takács J. – Kárász, Pejovic, Deák, Bitó – Jovanovics, Simon Á. (Oláh G., 66.), Varga Sz. – Dobos Á. (Gréczi, 71.), Takács T. (Germán, 59.), Grumics.
Vezetőedző: Dobos Barna.
Gól: Daru (31.), ill. Deák (41.)

Vasárnap este 7-től háború a Szent Gellért Fórumban, az ellenfél a Szentlőrinc csapata!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb