Mindenmás

A börtönben ülve indított csalást egy férfi

A vádirat szerint a szabadságvesztés-büntetését töltő férfi elhatározta, hogy a fogvatartott-társaitól tanult módon, telefonon azzal a csalárd történettel fog megtéveszteni ismeretlen személyeket, hogy kisorsolták nevüket egy nyereményjátékon. Ennek érdekében a vádlott ismeretlen körülmények között beszerzett egy mobiltelefon-készüléket, valamint előre megállapodott húgával a csalásból várt pénzösszegek megszerzésének módjában.

A Szentesi Járási Ügyészség vádat emelt a két személlyel szemben, akik 2017. szeptembere folyamán, telefonon keresztül több sértettet is azzal a valótlan ígérettel ejtettek tévedésbe, hogy pénzt nyertek egy mobiltelefon-szolgáltató cég nyereményjátékán.

A tiltott módon birtokolt készülékről a vádlott magát valótlanul a mobilszolgáltató cég munkatársának kiadva három sértettet hívott fel, akikkel azt közölte, hogy 150.000 forint nyertesei lettek.  Az állítólagos pénznyeremény megszerzése érdekében a sértetteknek a vádlott által részükre megadott feltöltőkártyás telefonszámok egyenlegét 15.000 forinttal kellett feltölteniük, volt, amelyiküknek egyszerre ötöt is. Emellett a férfi pénzküldő szolgáltatással a testvére nevére még készpénzt küldetett mindhármukkal. Az így megszerzett, összesen 215.000 forint készpénzt a vádlottak egymás között, ismeretlen módon felosztották.

A csalással a testvérpár mindösszesen 350.000 forint kárt okozott, mely ezidáig nem térült meg. Káruk megtérítése érdekében két sértett az eljárás során polgári jogi igényt terjesztett elő.

A Szentesi Járási Ügyészség a vádlottakat három rendbeli, kisebb kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntett elkövetésével vádolja. Bűnösségük kérdésében a Szentesi Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb