Bíróság
-
Mindenmás
Letartóztatták a török gyilkost Szegeden, lőfegyverrel visszaélés bűntettével gyanúsítják hazánkban
Magyarországon lőfegyverrel visszaélés bűntettével gyanúsítják azt a török férfit, akit Ausztriában élet elleni bűncselekmény miatt köröztek és Röszkén fogták el.…
-
Mindenmás
Konyhakéssel szurkálta össze volt élettársát egy férfi Szeged mellett, 11 év 6 hónap fegyházra ítélték, de fellebbezett
Megtámadta volt élettársát egy Csongrád-Csanád vármegyében élő férfi, mivel a nő nem akart már többé vele élni. A gyilkossági kísérlet miatt…
-
Mindenmás
Egy vascsővel brutálisan megverte, majd a nő nyakára lépett – hat év börtönt kapott jogerősen a feleségét egy szegedi panzióban megölő férfi
Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette miatt J. Z. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az…
-
Közélet
Ítéletet hirdettek: bűnösnek mondta ki a bíróság Szabó Bálintot – beismerte a tettét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról
Népes hallgatóság gyűlt össze a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, a szegedi önkormányzati képviselő, Szabó Bálint előkészítő ülésére érkeztek. A szegedi…
-
Mindenmás
Késelésig fajult a vita: kétszer is megszúrta ismerősét egy külföldi férfi Mórahalmon
A letartóztatását indítványozták annak a külföldi férfinak, aki a múlt hétvégén késsel akarta rendezni vitáját az utcán, Mórahalmon – áll…
-
Mindenmás
Hajléktalan férfit verhettek össze Szegeden: újabb infók jöttek a pénteki brutális bántalmazásról
Hajléktalan férfit vertek össze pénteken este 7 óra körül Szegeden – írtuk meg elsőként olvasói információk alapján a történteket még…
-
Mindenmás
Ütötték, rúgták egymást a peronon, majd előkerült a kés is – garázdaság miatt ma bíróság elé áll a hódmezővásárhelyi buszközlekedést nyújtó cég vezetője, és még két ember
A Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon szerdán kezdődött el a hódmezővásárhelyi buszközlekedést nyújtó cég vezetőjének pere, aki tavaly tavasszal összeverekedett két, ittasságuk miatt…
-
Mindenmás
3,5 millió forintért megvásárolta barátja élettársát, majd összevesztek, és egy vascsővel agyonütötte a férfit – ma áll bíróság elé a vádlott Szegeden
Elkezdődött a Szegedi Törvényszéken szerdán annak a férfinak a pere, aki a vád szerint 3,5 millió forintért megvásárolta barátja élettársát, majd…