Mindenmás

Vissza kell fogni a nasit: a karantén alatt a gyerekek 40 százaléka többet evett

A karanténidőszak alatt a gyerekek 40 százaléka többet evett a megszokottnál és 1-2 kilogramm plusz súlyt szedett magára – ismertette a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége felmérésének eredményét a szervezet elnöke az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

Szűcs Zsuzsanna a 400 gyermek bevonásával készített felméréssel kapcsolatban elmondta: a karanténidőszak speciális változást hozott a családok életében, elsősorban az otthoni tanulással, ami miatt jelentősen, 4-6 órával nőtt meg a képernyő előtt töltött idő. A bezártsággal jelentősen csökkent a szabadtéren eltöltött idő, a szabadidős tevékenység nagy része a szobára korlátozódott.

Hozzátette: ugyanakkor a szülők többet “kísérleteztek” a konyhában, többet főztek és új, egészséges recepteket próbáltak ki. A karanténidőszak alatt a gyerekek harmada fogyasztott főtt ételt, amit otthon a család készített. A felmérés szerint sokan nassoltak, ettek unalmukban is.

TANULNI KELL BELŐLE

A kevesebb mozgás és a több evés pedig azt hozta magával, hogy a gyerekek 40 százalékánál átlagosan 1-2 kilogramm súlygyarapodás figyelhető meg.

Ez – figyelembe véve, hogy rövid, két-három hónap alatt történt – jelentősnek tekinthető – tette hozzá a szakember. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a felmérésből kiolvasható fontos tanulságokra oda kell figyelni a második hullám alatt is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb