Aznap tudta meg, hogy díjat nyert, amikor megszületett az unokája: a szegedi Göröncséri Hajnalka lett az Év Ingatlanosa Magyarországon! (videó)

Van, akinek egy év alatt az élete változik meg, és van, akinek egyetlen nap alatt. Göröncséri Hajnalka, szegedi ingatlanközvetítő ugyanazon a napon lett nagymama és díjazott: az ingatlan.com iCompass versenyén Kelet-Magyarországon az első helyet szerezte meg, és ő lett a közönségkedvenc is. A Szeged365 kameráján arról mesélt, miért mérette meg magát, mit jelent neki az elismerés, és mit tanácsol azoknak, akik most vennének lakást vagy házat.
EGY ÉV VIDEÓZÁS UTÁN JÖTT A MEGMÉRETTETÉS
Hajnalka nem véletlenül vágott bele a versenybe. Egy éve készít videókat a közösségi médiára, és úgy érezte, eljött az ideje, hogy kiderüljön, hol tart. Ahogy ő fogalmazott: annyira kíváncsi voltam, hogy hogyan állok a piacon. A választ pedig a lehető legemlékezetesebb napon kapta meg. Előre megmondta, hogy sírni fog, és így is lett: aznap tudta meg az eredményt, amikor megszületett az unokája. A meghatottságot csak tetézte, hogy nem egy, hanem két elismeréssel tért haza. A Kelet-Magyarország régió első helyezettje lett, a közönség szavazatai alapján pedig közönségkedvenc, a videóban elmondottak szerint országosan.
Hajnalka szerint ez azért nagy szó, mert a szavazás vakon zajlott. Fogalma sem volt, ki szavazott rá, és ma sem tudja, mekkora különbséggel nyert, csak annyit hallott, hogy szoros volt a verseny. Az oklevél szövege szerint az iCompass díjjal a kiemelkedő szakmai teljesítményt és az ingatlanközvetítői szakma színvonalának emeléséhez való hozzájárulást ismerik el.
NAGYOBB FIGYELEM, NAGYOBB FELELŐSSÉG
Mit változtat mindez a karrierjében? Hajnalka úgy látja, a díjjal nagyobb figyelmet kap, ezért sokkal fontosabb lett, mit mond és mit posztol az interneten. Tapasztalata szerint nagyon sokan úgy ugranak bele egy ingatlanvásárlásba, hogy nem is ismerik a lehetőségeiket, közben pedig folyamatosan a rossz sztorikat és a városi legendákat hallják.
A célja ezért az, hogy edukálja az embereket: tudják, mihez van joguk és miben van felelősségük, és ismerjék fel a jó szakembert. Ahogy mondta: az tényleg nagyon sokat segít, sok pénzt tudunk megtakarítani egy ingatlanügylet folyamán.
NEM A HIRDETÉSEKKEL KELL KEZDENI
Aki most venne lakást vagy házat, annak Hajnalka első tanácsa meglepően egyszerű: nem az az első lépés, hogy megnézzük a hirdetéseket, beleszeretünk egy lakásba és megvesszük. Előtte komolyan utána kell nézni, mekkora kerettel rendelkezünk, és ha hitelt vennénk fel, mennyit. Ehhez érdemes pénzügyi szakemberrel beszélni, és egy ingatlanos sem árt.
Utána jöhetnek a szempontok: milyen környéken vennénk, mi a fontos nekünk, a könnyű megközelíthetőség vagy a csend, milyen a lakóközösség, mikor épült a ház, milyen a fűtés. Hajnalka szerint annyi minden számít egy lakásvételnél, hogy könnyű összezavarodni, ezért érdemes először leszűkíteni, mit is szeretnénk. Első körben azt, hogy mennyi pénzünk van, utána azt, hogy hol és milyen stílusban szeretnénk lakni, és csak ezután érdemes nézegetni az ingatlanokat.
OTTHON START HELYETT WEKERLE: MI JÖN MOST?
A piacot most a támogatások átalakítása is formálja. Hajnalka elmondta, hogy megszűnik az Otthon Start, és helyette indul a Wekerle, ami megint egy új lehetőség.
Véleménye szerint az elmúlt 16 évben nem volt túl szerencsés, hogy mindig a vevőket támogatták mindenféle kedvezménnyel. A vevőknek így több pénzük lett, az árak pedig szépen felmentek, hiszen ahogy fogalmazott: ki az az eladó, aki olcsón adja oda a lakást, ha többet fizetnek érte? Szerinte ezzel egyfajta lufi alakult ki a piacon, és egy 20 és 25 év közötti fiatal ma gyakorlatilag nem tud lakást venni.
Az új program Hajnalka szerint ezen most változtat: nem a vevőket kezdik el kedvezményekkel támogatni, hanem az eladói oldalhoz nyúlnak hozzá. Ott van például a bérlakásprogram, amely a tervek szerint a fiatalokat és a távolra járókat segítené. Hogy mi lesz belőle, az még a jövő zenéje. Hajnalka így összegzett: szerintem egy picit egyensúlyba fog kerülni a piac, de hát láttunk már ilyet is, meg olyat is.
A teljes beszélgetést Göröncséri Hajnalkával a videóban nézheted meg:



