Mindenmás

Vádat emelhetnek a fiatal tömörkényi tolvajok ellen

Aggregátort és konyhai eszközöket lopott egy 17 és egy 19 éves tolvaj egy tömörkényi házból. A feltételezett elkövetőket a rendőrség még márciusban kapta el, a nyomozási aktát lezárták, és átadták az ügyészségnek.

A megalapozott gyanú szerint először 2020 márciusában a 17 éves gyanúsított ment be az ingatlanba, ahol kutatást végzett, majd különféle késeket vitt el, két hónap múlva pedig a 19 éves feltételezett elkövető mászott be a raktárba, és onnan söröspoharakkal, valamint egy aggregátorral távozott. A tulajdonos, amint észlelte a lopásokat, bejelentést tett a rendőrségen.

Az egyenruhások rövid időn belül megállapították az elkövetők személyazonosságát, akiket gyanúsítottként kihallgattak. Ellenük lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Csongrádi Rendőrkapitányságon. A megtartott kutatások során a rendőrök lefoglalták az aggregátort, illetve a késeket, majd visszaadták azokat a tulajdonosnak.
A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyek iratait a napokban megküldték az ügyészségnek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb