Sport

Megvolt a győzelem esélye, de pont nélkül tért haza a SZVSE Tolna megyéből

Szomorú eredménnyel tért haza a SZVSE Tolna megyéből, ahol az NB III 9. fordulójából elmaradt mérkőzést játszották le tegnap a Paks FC II vendégeként. Annak ellenére, hogy a szegediek uralták az egész mérkőzést, 2-1-re kikaptak a házigazda Pakstól.

A paksi csapat gyorsan előnyhöz jutott, már a kilencedik percben Fönyedi góljával vezettek, majd a 34. percben megszületett a második gól is Szendrei jóvoltából. A szegedieknek Csamangó góljával sikerült szépítenie a második félidőben, de sajnos egyenlíteniük már nem a piros-kékeknek, így maradtak a tabella tizenkilencedik helyén.

Fotó: szegedivasutasse.hu

Paksi FC II – Szegedi VSE 2-1 (2-0)
NB III bajnokság, Közép-csoport, 9. forduló
2020. szeptember 23. (szerda) 14:00
Paks, Paksi FC Stadion
Játékvezető: Gáspár András, asszisztensek: Keszthelyi Tamás és Baráth Noémi
Paksi FC II: Borsos, Vas, Kővári, Fönyedi, Szendrei, Budai, Grajzel, Debreceni, Gyurkits, Görög, Kovács
Cserék: Kővári helyére Delea (60′), Kovács helyére Lakatos-Lengyen (65′) és Budai helyére Ribár (75′)
Vezetőedző: Kindl István
Szegedi VSE: Leindler, Kormányos, Csamangó, Pócs T., Pócs T., Ondrejó, Fülöp, Papp, Busa, Beretka, Hatvani
Cserék: Busa helyére Kelemen V. (56′), Papp helyére Csanádi (63′) és Hatvani helyére Zsoldos (79′)
Vezetőedző: Kelemen Balázs
Gólszerzők: Fönyedi Gergő (Paks) 9′, Szendrei Ákos (Paks) 34′ és Csamangó Tibor (SZVSE) 48′
Sárga lapok: Debreceni Ákos (Paks) 27′, Pócs Dániel (SZVSE) 32′, Pócs Tamás (SZVSE) 34′, Fülöp Tibor (SZVSE) 52′, Delea Zsombor (Paks) 71′ és Lakatos-Lengyel Lóránt (Paks) 77′

Forrás: szegedivasutasse.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb