Sport

Nagy kalappal Szabó úr: szegedi hősünk kétpárevezőben döntős Belgrádban

Az első 500 méter a 2. helyre állva kíméletlen húzásokkal sarcolták le a formát a srácok: Szabó Gabi és Újhelyi Misi nagyon taktikus versenyzéssel ért be 2. helyen spanyol vetélytársuk mögött, míg Siska Betti egypárban mutatott be őrült hajrát: horvát és török ellenfelét is lehajrázva menetelte be a legjobb hatba a 2. helyen.

A belgrádi ifjúsági EB második versenynapján, ma reggel a középfutamokat rendezték meg, amiben két magyar egység is rajthoz állt. Siska Bettina egy komótosabb első 1000 méter után, a mezőny második felével együtt versenyezve nagyrészt negyedik pozícióban haladt. A táv második felében azonban beindította a rakétákat és nyugodt, összeszedett mozgással megelőzte először horvát, majd az utolsó szakaszon török ellenfelét is, így második helyen jutott döntőbe! Betti döntő futamát 13:00-kor láthatjuk!

Szabó Gábor és Újhelyi Mihály más taktikát választott: a férfi duónk már a középfutam elején az élre állt. A véletlenre nem bíztak semmit, az első 500 métert követően a második helyre beállva növelték az előnyüket a mezőny többi részéhez képest, és a spanyol versenytársuk nyomában ők is 2. pozícióban haladtak át a célvonalon, ezzel kiharcolva a legjobb 6 közé jutást. Misi és Gabi döntője 14:36-kor kerül megrendezésre.Szívből gratulálunk a versenyzőknek! A délután folyamán mind az 5 egységünk (3 ‘A’ döntő, 2 ‘B’ döntő) rajthoz áll. Nagyon sok sikert kívánunk! Mindent bele, hajrá magyarok!

Szegedi vonatkozásban Kovács Sándor-Kósa András-Árvai Péter-Belán Bendegúz férfi kormányos nélküli négyes a reményfutamában negyedik lett, így ma 11:54-kor a B-Döntőben szállhat vízre. Az NKM Szeged Vízisport Egyesületet Szabó Gábor, Kovács Sándor és Kósa András mellett Dani Zsolt edző képviseli a belgrádi evezős Eb-n.

Forrás: a Magyar Evezős Szövetség, és a Szegedi Vízisport Egyesület facebook oldalai

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb