Mindenmás

Visszaeső volt a csengelei cserbenhagyásos gázoló, kétszer is elítélték már ittas vezetés miatt

A bíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit halálos közúti baleset gondatlan okozásával és segítségnyújtás elmulasztásával vádolnak, mivel szeptember 26-án, szombaton, Csengele külterületén elütött egy motorost, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül távozott – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség. A férfi visszaeső: korábban már kétszer is elítélték ittas vezetés miatt, sőt, a járművezetéstől is eltiltották.

A megalapozott gyanú szerin az érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkező középkorú férfi szürkületkor tehergépkocsijával a csengelei vágóhíd felé hajtott. A jármű eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, és ott nekiütközött a vele szemben szabályosan, kivilágított kismotorján közlekedő motorosnak, aki a vízelvezető árok felett átrepülve egy szántóföldre esett. A tehergépkocsi az ütközés helyétől hetven méterre, az árokban állt meg. A gyanúsított visszasétált a baleset helyszínére, de aztán anélkül elment, hogy a sérültnek segítséget nyújtott volna.

Fotó: hirös.hu

A gyanúsítottat korábban ittas járművezetés vétsége miatt már kétszer is elítélték, és a járművezetéstől is eltiltották. Jelenleg is büntetőeljárás folyik ellene segítségnyújtás elmulasztása, valamint ittas járművezetés miatt. A bíróság a bizonyítási eljárás meghiúsítása, bűnismétlés, szökés, elrejtőzés veszélye és ténye miatt látta indokoltnak a kényszerintézkedés elrendelését – tudatta az ügyész.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb