Sport

Továbbra is veretlen a Makó FC a Csongrád megyei első osztályban

Van okuk az ünneplésre a makói fiúknak, ugyanis az 5. fordulót követően továbbra is veretlen a Makó FC a Csongrád megyei első osztályban, hiszen szombaton délután 4:1 arányban múlták felül a jelenleg pont nélkül álló Csongrádot.

A mérkőzést nem úgy kezdődött, ahogyan a hagymavárosiaktól megszokhattuk: kissé bágyadtak voltak, több hiba is becsúszott a játékba, az utolsó passzok pedig nem voltak pontosak. Ennek megfelelően a 16. percig kellet várni az első találatra, melyet Juhász Jónás szerzett, amire egy szépen elvégzett szabadrúgásgóllal még válaszolni tudtak a hazaiak.

Fotó: makohirado.hu

Az őszi szezonban ez volt az első, amelyet a Makó Fc kapott, a félidőt jelző sípszóig azonban Gémes és Babolek találatával bebiztosították előnyüket. A második játékrészben egy buktatást követően a játékvezető a 11-es pontra mutatott, melyet Gémes higgadtan a jobb alsóba gurított és ezzel beállította a végeredményt.

A mérkőzést a kapott gól ellenére a Makó végig irányította, fölényes labdabirtoklási százalékkal kontrollálták a csongrádiakat. A következő ellenfél – ismét idegenben- az UTC lesz október 10-én, szombaton délután 3 órai kezdettel.

Forrás: Makó FC

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb