Mindenmás

Street Fighter, vásárhelyi verzió: buszsofőr kontra autósoktató verekedés volt a forgalomban

Buszsofőr kontra autósoktató – Vásárhelyen verekedett össze a két járművezető, miután a szakoktató tanulója nem tudott elmenni a busz mellett. Ahelyett, hogy kulturáltan megbeszélték volna a dolgot, veszekedés, verekedés, majd vádemelés lett az ügyből – osztotta meg az index.hu.

A Szentesi Járási Ügyészség mindkét férfival szemben vádat emelt. Mint kiderült, a buszos és az oktató még tavasszal, március 10-én esett egymásnak. A vádirat szerint aznap délután a szakoktató arra kérte tanulóját, hogy egy hódmezővásárhelyi buszmegállóban forduljon meg.

Az állomáson várakozó buszsofőr azonban úgy parkolt le, hogy a tanulóvezető nem tudott elmenni mellette. A szakoktató kiszállt a kocsiból, ordítozni kezdett a sofőrrel, aki még így sem állt arrébb. Veszekedni kezdtek, majd az oktató combon rúgta a sofőrt, aki erre letörte a tanulóautó visszapillantóját. Ezt követően tovább dulakodtak, lökdösődtek, mígnem a tanulóvezető szétválasztotta a verekedőket.

A közfeladatot ellátó személynek minősülő buszsofőr sérülése nyolc napon belül gyógyult, míg az autóban húszezer forintos kár keletkezett. A járási ügyészség az oktatót közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és könnyű testi sértés vétségével, míg a buszsofőrt garázdaság vétségével vádolja. A vádlottak bűnösségéről a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság dönt – tájékoztatta a lapot az ügyészség.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb