Hódmezővásárhely
-
Mindenmás
Más miatt intézkedtek a férfival szemben, kábítószert találtak nála a Csongrád-Csanád megyei rendőrök
A rendőrség egy román állampolgárral szemben vagyon elleni szabálysértés miatt intézkedett hétfőn Hódmezővásárhelyen. A ruházata átvizsgálása során marihuána került elő…
-
Sport
Micsoda büszkeség! Hatodik lett a világbajnokságon a 19 éves hódmezővásárhelyi légtornász lány
Elképesztő sikert ért el a mindössze 19 éves Nagy Bolda, aki élete első világbajnokságán rögtön a hatodik helyen végzett! A…
-
Közélet
Kiszúrták Magyar Péter szemét egy képen a vásárhelyi sajtófotó kiállításon
Valakinek igencsak szúrhatta a szemét a vásárhelyi sajtófotó kiállításon az a kép, amelyen Magyar Péter szerepel Forsthoffer Ágnessel és civilekkel,…
-
Közélet
Vitézy Dávid: emeletes távolsági buszok érkeznek a Volánhoz, Csongrád-Csanádban is találkozhatunk majd velük
Emeletes távolsági buszok érkeznek a Volánhoz – jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter kedden a Facebook-oldalán. A tárcavezető azt…
-
Mindenmás
Elrendelték a hódmezővásárhelyi kukagyújtogató letartóztatását, hatvan tüzet okozott a megyében
A Szegedi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a férfinak, akit a nyomozó hatóság azzal gyanúsít, hogy több hónapon át, hatvan…
-
Közélet
“Van, amire büszkék lehetünk, és van, amin bizony változtatni kell” – a hódmezővásárhelyi kórházba látogatott Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter
A hódmezővásárhelyi kórházba látogatott Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter, ugyanis országjárásra indult Buga László államtitkárral. A megbeszélés középpontjában az egészségügyi…
-
Mindenmás
Elfogták a kukagyújtogatót – 11 köztéri kukát gyújtott fel a férfi Hódmezővásárhelyen, és Szegeden is okozott tüzeket (frissítve, videóval)
Mint megírtuk, az elmúlt időszakban többször lecsapott egy kukagyújtogató Hódmezővásárhelyen, aki gyakran kifejezetten veszélyes helyeken, lakótelepi parkokban, közvetlenül a parkoló…
-
Közélet
Szolidaritási nyilatkozatban állnak ki magyar önkormányzatok Ukrajna mellett 1956 hetvenedik évfordulója alkalmából – Szeged is csatlakozott
A magyar önkormányzatok szolidaritási nyilatkozatban állnak ki Ukrajna mellett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. A nyilatkozatot…







