Mindenmás

Családban marad: 8 kg marihuánát találtak egy pár tanyáján Szegváron

Feldobta őket a pénz, egy helyi pár nagyüzemben termesztette a töveket: több mint nyolc kilogramm marihuánára találtak a rendőrök egy szegvári tanyán. Nem volt szem elől az anyag, de azért annyira nem is volt elrejtve: egy tárolóként használt helységben, 7 vödörben találták rá az illatozó, kábítószergyanús törmelékre.

 A Csongrád – Csanád Megyei Rendőr – főkapitányság szóvívője, Szabó Szilvia szerint a nyomozók péntek reggel kutatták át a feltételezett elkövetők Szegvár melletti tanyáját. A szemle során – a lakóépület egy kamraként hasznát helyiségében – hét vödörben összesen 8384 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket foglaltak le. Ezen kívül egy gyógyszeres dobozban elrejtve, öt darab kannabiszmagot is találtak. A rendőrök a 37 éves férfit és a 36 éves nőt előállították a Szentesi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Ellenük kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – tudatta a szóvivő.

A marihuánatermesztés hazánkban elő – előforduló jelenség, de az ilyen nagy, vagy ennél mennyiségű anyagot inkább személyi gépjárművel próbálják valahogy áttolni az ellenőrző pontokon. Aztán vannak, akik a menetrend szerinti járaton próbálkoznak, nos az ilyen tettek minősítésére azért elfogynak a szavak is. Hadd idézzük fel augusztusi cikkünket a témában:

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb