Mindenmás

Vasvillával kergette és ököllel is többször ütötte feleségét egy megyei férfi – letartóztatták

A Szegedi Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatását annak a férfinak, aki hónapokon keresztül fenyegette, bántalmazta feleségét, de a zaklatásokból saját testvére sem maradt ki.

A megalapozott gyanú szerint az egyik megyebeli kis faluban élő férfi körülbelül négy hónapja napi rendszerességgel szidalmazta, becsmérelte feleségét, de többször előfordult az is, hogy 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozva megverte őt. Legutóbb október 10-én ütötte ököllel a sértettet, majd egy vasvillával meg is kergette, végezetül pedig a vasvilla nyelével többször rá is vert.

Ezen túlmenően a megelőző két hónapban a gyanúsított a közeli tanyában lakó testvérét is napi rendszerességgel, zaklatási céllal kereste fel, majd fenyegette meg azzal, hogy megöli, rágyújtja a házát.

Fotó: dehir.hu

LOPOTT IS…

A gyanúsítás szerint a férfi a október 10-i őrizetbe vételének hajnalán az egyik szomszédos tanyából eltulajdonított egy 15 ezer forint értékű kerékpárt is.

ELJÁRÁS INDULT ELLENE

A férfival szemben könnyű testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette, zaklatás vétsége valamint lopás vétsége miatt indult büntető eljárás. A járási ügyészség az eljárás meghiúsításának, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel indítványozta a férfi letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését, tekintettel arra is, hogy a férfi többszörösen büntetett előéletű, azon túl is különös és többszörös visszaesőnek minősül.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

A Szegedi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a kényszerintézkedést. A bíróság végzése nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és védője a szabadlábon történő védekezés érdekében fellebbezést jelentettek be.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb