Mindenmás

Félrecsúszott az ecset Újszegeden – nem sikerült rendesen felfesteni a kerékpárutat (frissítve: interjú, fotók)

Minden bizonnyal félre csúszott az ecset akkor, amikor a Szeged Pólus Kft. koordinálásban zajló, Délút Kft. kivitelező munkatársai Újszegeden megpróbálták felfesteni a kerékpárutat. A képet, amelyen jól látszik, hogy nem jártak sikerrel a Szegeden láttam csoportban osztották meg.

Nos, azt azonban mi sem tudjuk elképzelni, hogy a kivitelező mit gondolt akkor, amikor a remekművet felfestette az aszfaltra, mert, hogy a bringások így maximum a füvön tudják folytatni a közlekedést.

Török Kornél kollégánk ki is pattant, hogy minden szögből lencsevégre kapja a művet:

FRISSÍTÉS:

“MINDEN BIZONNYAL EZ EGY FÉLKÉSZ ÁLLAPOT”

Az eset kapcsán Fülöp Timi kolléganőnk rácsörgött a Magyar Kerékpárosklub szegedi szervezetének elnökére. Csüllög Imre lapunknak elmondta: minden bizonnyal ez egy félkész állapot, amit remél, hogy hamar orvosolnak majd.

“A képen látható út alapján, ez a beruházás még nem készült el. Az nem szokatlan a közlekedésben, hogy egy-egy sáv megszűnik, jelen esetben a kerékpársáv. A továbbiakban is a szegélyre fog vezetni a bicikliút, de a későbbiekben kerülni fog ide egy besorolójelzés, ami majd mutatja a biciklisek számára, merre folytatódik az út. Ez egy félkész állapot még amit a képen láthatunk.” – fogalmazott telefonon készített min-interjúnkban a szakértő.

Az elmúlt napokban azonban nem ez volt az első baki, amire felhívtátok a figyelmünket. Tegnap például a Gáz utcában akadt egy kis gáz…

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb