Sport

Remek hangulatban zajlott a Liszkai Misi szenior torna a Szent Gellért Fórumban

Ismét összegyűltek a régi, nagy csatát megélt játékosok az ország minden pontjáról, hogy egy több szenior korosztályt felvonultató kosárünnepen mérjék össze erejüket. A járványhelyzet által megnehezedett teremfoglalási állapotok sem szegték a szegedi szervezők kedvét, és a hétvégén immáron ötödik alkalommal rendezték meg a Liszkai Misi emléktornát. Az 50+ – os korcsoportban a Szegedi RÖF gárdája tartotta otthon a bajnoki címet.

AZ ÖTVENES SZEGEDI CSIBÉSZEK BESÖPÖRTÉK AZ ELSŐSÉGET, DE A HÖLGYEKNÉL IS AKADTAK PRESZTÍZSMECCSEK

Több korosztályban, hagyományosan 24 szenior csapat gyűlt össze a vadonatúj Szent Gellért Fórum rendezvénycsarnokában, amely színvonalas, és méltó helyszínéül szolgált az egész napos rendezvénynek. A nap szokás szerint hozott pár izgalmas találkozót. A házigazdák otthon tartották a bajnoki címet az 50+ férfi kategóriában, Palka Pistiék egy – egy izgalmasabb momentum kivételével nagy sanszot nem ajándékoztak a riválisoknak. A női 30+- ban egy igazán klasszikus párharc döntötte el a kategória győztesének személyét, így a K8 Balaton, Veresegyház után visszavágott a BB – nek. A napot szokás szerint jó hangulatú, természetesen nosztalgiázással egybekötött vacsora és eredményhirdetés zárta.

Női All-Star csapat: Erdődi Márta (K8), Benedek Dóra (BB), Sebő Juli (Kolibri), Varga Kriszta (Viharos Szenyórák), Budánovics Tímea (Szötye)

Férfi All-Star csapat: Zsótér István (Debrecen), Kovács Zoltán (Eger-Szolnok), Kupai László (BKG), Palka István (Szeged RÖF), Németh Krisztián (Sárbogárd)

VÉGEREDMÉNY

Férfi 50+

  1. Szeged RÖF
  2. Óvatosan Küzdő Bikák
  3. Bátor Külkeresek

Női 45+

  1. Székesfehérvár
  2. Szötye
  3. Viharos Szenyórák

Női 30+

  1. K8
  2. Bűbájos Boszorkák
  3. Kolibri

Férfi 35+

  1. Debrecen
  2. Eger-Szolnok
  3. Szeged

Forrás/fotók: seniorkosar.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb