Sport

Újabb szegedi siker a Vidux Tisza Squash Sportegyesületnél – Sebők Benedek a dobogón

Az országos bajnoksághoz hasonlóan a szezon első összevont ranglistaversenyén is ezüstérmet szerzett Sebők Benedek, a Vidux Tisza Squash SE válogatott fallabdázója. A 27 éves szegedi sportoló simán jutott a fináléba, az elődöntőben 3–0-ra múlta felül a szintén válogatott Boros Dávidot. A döntőben az első számú hazai fallabdás, Farkas Balázs volt az ellenfele, a legutóbbi három év magyar bajnoka ellen viszont már alulmaradt.

A szegedi klub régi-új játékosa, Benedek Kristóf a ranglistapontjai alapján a C kategóriában indulhatott, ahol egy sérülés miatt meg kellett elégednie a hatodik hellyel. A játéka ennek ellenére biztató volt, hétről hétre fejlődik, így teljesítményével bejelentkezett az egyik helyre a Vidux Tisza Squash SE kétszeres bajnokcsapatánál.

A csapatbajnokság a 2020–2021-es szezonban december 12-én veszi kezdetét az első fordulóval. A Tisza SE gőzerővel készül, heti két közös edzéssel, illetve egyéni felkészüléssel hangolnak a rajtra. Jó hír, hogy a százhalombattai országos bajnokság kiválóan vizsgázott a koronavírus-járvány elleni védekezésből, így a szövetség a tervei szerint a szezonra meghirdetett minden versenyét változtatás nélkül megrendezi.

Forrás: Vidux Tisza Squash SE 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb