Sport

Csütörtökön a német SG Flensburg ellen lép pályára itthon a Mol-Pick Szeged

Csütörtökön 18:45-kor a német SG Flensburg ellen lépnek pályára itthon a kékek. Vagyis: három idegenbeli meccs után végre Szegeden játszanak a Mol-Pick Szeged Kézilabdacsapatának játékosai.

“Hivatalosan a Bajnokok Ligája 6. fordulójában fogadjuk a német SG Flensburg együttesét. Ez lesz a hetedik meccsünk ellenük, és ez a 204. találkozónk az európai topligában. Már az 1982-1983-as nemzetközi idényben találkoztunk német csapattal, akkor a Lipcsével csaptunk össze a KEK-ben. Nem sok babér termett nekünk, itthon (27-29) és idegenben is (29-25) is vereséget szenvedtünk. A 2003-2004-es szezonban találkoztunk először német csapattal a Bajnokok Ligájában. Az akkor világsztárokkal felálló Magdeburg volt az ellenfelünk, és a németek kétszer is diadalmaskodtak. Eddig a BL-történetünkben öt német csapattal találkoztunk, az említett Magdeburg mellett a THW Kiel, a Füchse Berlin, a Rhein-Neckar Löwen és a mostani rivális, az SG Flensburg volt az ellenfelünk.” – olvassuk Süli Róbert gondolatait a pickhandball.hu-n.

Fotó: Mol-Pick Szeged hivatalos Facebook oldala – illusztráció

Sok-sok ország csapata ellen remek a mutató, de sajnos a Bundesligában edződött német együttesekre ez nem igaz. A BL-ben 26 meccsen 8-szor nyertek a szegediek, kétszer döntetlent értek el, míg 16-szor vereséget szenvedtek. Összesen 697 gólt dobtak és 795-öt kaptak.

“A 2010-2011-es idényben csaptunk először össze az észak-német együttessel. Ekkor a legjobb 16 között találkoztunk. Itthon hiába vezettünk sokáig, végül vereséget szenvedtünk, a Flens Arénában pedig nem volt esélyünk. Ezután sokáig elkerültük egymást, 2018-ban viszont végre sikerült nyernünk, ekkor 30-28 lett a javunkra. Az elmúlt szezonban is egy csoportban szerepeltünk, itthon 24-24- lett az eredmény, míg idegenben a PSG fantasztikus legyőzése után három nappal 34-26-ra kikaptunk.” – írja a Mol-Pick Szeged Kézilabdacsapatának sajtóreferense.

Forrás: pickhandball.hu – Süli Róbert

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb