Mindenmás

Mozgássérültet fosztottak ki Vásárhelyen – vádat emeltek a tettesek ellen

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival és nővel szemben, akik idén májusban használták ki a sértett védekezésre képtelen helyzetét.

A vádirat szerint a vádlottak május 17-én mentek be a sértett hódmezővásárhelyi házának nyitott bejárati ajtaján keresztül. A házban a vádlottak kihasználva azt, hogy a sértett több szervi betegsége miatt csak kerekes székkel tud helyet változtatni, eltulajdonították a tőle alig egy méterre levő asztalon kint felejtett, borítékban levő 80.000 forintját. Ezt követően a vádlottak a helyszínről távoztak.

Fotó: pixabay.com

A vádlottak magatartásának elhárítására a sértett egészségi állapotánál fogva képtelen volt. A nyomozás során a hódmezővásárhelyi rendőröknek sikerült az ellopott pénzt megtalálniuk és lefoglalniuk. A járási ügyészség a vádlottakat minősített kifosztás bűntettével vádolja.

A különös, többszörös visszaeső vádlottak bűnösségéről a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb