A Bud Spencer és Terence Hill kultusz már a 80-as évek óta töretlenül tart Magyarországon, az olasz származású színészpáros filmjei generációkat kötnek össze, egy-egy szállóigévé vált beszólást pedig bármilyen eseményen tudunk idézni. A hatalmas pofonokról és még hatalmasabb szívéről elhíresült nevettető október 31-én lett volna 91 éves, mi pedig a Bűnvadászok című film megidézésével emlékezünk rá.
Kedvenc söre (Bud) és színészi példaképe (Spencer Tracy) után alkotta meg saját művésznevét Carlo Pedersoli, aki először nem a filmvásznon, hanem a medencében alapozta meg hírnevét. Bud Spencer ugyanis úszóként olasz bajnok és válogatott vízilabdás is volt hazájában, mielőtt 1967-ben visszavonult volna a sporttól, és a színjátszásra adta volna a fejét. A Terence Hill-lel közösen forgatott alkotásoknak köszönhetően egy csapásra népmesei hősökké váltak hazánkban, történeteik örök érvényű igazságokat hordozó mondanivalója ma is töretlen népszerűséggel ajándékozzák meg a legendás duót.
AKI BARÁTOT TALÁL, KINCSET TALÁL
A Terenci Hill által alakított Kirby száját hagyja el ez a mondat (ami egyébként az általunk szintén imádott Kincs, ami nincs eredeti címe is), amivel nagyjából az összes Spencer-Hill film üzenetét össze lehet foglalni. Nem másról szól a Bűnvadászok sem, mint arról, hogy két idegenből hogy lesznek először kényszerből társak, majd igazi, megbízható barátok. A Bűnvadászok a Spencer-Hill duó 11. közös filmje, és az első, amit Floridában forgattak (itt játszódik még a Nyomás utána és a Szuperhekusok is).
Ne tévesszen meg senkit E.B. Clucher neve a rendezői székben, természetesen Enzo Barboniról van szó, Az ördög jobb és bal keze, valamint a már említett Nyomás utána és a Nincs kettő négy nélkül rendezőjéről, így a Bűnvadászok esetében is egy amerikai kulisszák közé helyezett western parafrázisról van szó: két magának való szerencsehajhász megpróbál kirabolni egy helységet, ahova nagy pénzszállítmány érkezik. Persze bakot lőnek, és a botcsinálta tolvajok a rendőrségre törnek be, és hogy álcázzák pancser kísérletüket, inkább belépnek a testületbe.
DE MITŐL JÓ FILM A BŰNVADÁSZOK?
A Bud Spencer és Terence Hill által képviselt stílus díszletektől, alapcselekménytől és műfaji keretektől függetlenül működik. A két, egymással ellentétes habitusú karakter viccesebbnél viccesebb szituációkba keveredik, ahonnan vagy leleményességgel vagy vérmentes bunyókkal törnek ki.
Ahogy kell, a Bűnvadászokban is felbukkannak a páros életét megnehezítő, kisstílű gengszterek, jön a jelenet, amikor Bud Spencernek rátaposnak a lábára, de nem fáj neki. Akad klasszikus erőpróba, ahol a megtermett színész legalább három embernél is erősebbnek bizonyul. Elengedhetetlen alkotóelem a komikus pofonosztás, a rettentő, kétkezes tenyeres és fentről a fejtetőre sújtott öklös, a Bud Spencert körbeálló, majd a pofonok hatására hirtelen szétrebbenő banda, Terence Hill pedig egyszerre komikus és változatos kreativitással ütlegeli az ellenfeleket. És mit sem érne az egész a rivalizálásból és érdekszövetségből kinövő barátság, szerethető habókos karakterek és retro házibulik elmaradhatatlan attrakciójának számító zene nélkül?
Az ismerős alapmotívumok pedig elemében világítanak rá a Spencer-Hill filmek lényegére: legyen szó kincskeresésről, rendőrsztoriról vagy westernről, a történet és a műfaj csak kulisszaként szolgál a karakterdinamika kibontásához, és ahhoz, hogy a két legenda egy újabb alkotásban hozzon tökéletes kikapcsolódást kultikussá váló beszólásokkal és a nagy, ám vértelen verekedésekkel.
