Közélet

A PDSZ szerint nem szabadna, hogy a gyerekek óvodába és iskolába járjanak a második hullám idején

„Ne küldje óvodába, iskolába a gyermekét! Kérjék az óvodavezetőt, igazgatót, hogy igazolja a gyermekek hiányzását!” – áll a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének hivatalos közösségi oldalán megosztott felhívásában.

A PDSZ-t elmondása szerint az elmúlt időszakban több szülő is megkereste azzal, hogy sem a bölcsődékben, sem az óvodákban sem pedig az iskolákban nem tarthatók a koronavírus terjedésének megfékezésében hozott intézkedések. Véleményük szerint éppen ezért a dolgozók és a szülők közös érdeke az ártalomcsökkentés a közoktatási intézményekben.

Ne küldje óvodába, iskolába a gyermekét! – emelték ki a Facebook-on megosztott felhívásukban, hozzátéve, hogy ez nem azt jelenti, hogy pánikra, hanem hogy megoldásokra van szükség. Szerintük ez a kormány és az oktatásirányítás felelőssége. Ameddig viszont a kormány nemcsak szavakban, hanem a tettek szintjén is elkötelezi magát az élet és az egészség védelme mellett, addig is lépéskényszerben vannak a szülők.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb