Itt a vizsgálat eredménye: kiderült, hogy a jégkármérséklő rendszerek okozták-e az aszályt
Az idei jelentős aszályt sokan legalább részben az Országos Jégkármérséklő Rendszer, a Jéger számlájára írták, a népharag olyan mértékeket öltött, hogy volt, ahol a rendszert kezelő inkább felmondott, mert inzultálták. A VulcanAgro Kft. mezőgazdasági cég tulajdonosa még hadjáratot is indított ellene, petíciót kezdeményezett, amit 14 ezer aláíróval átadott Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszternek. A miniszter bejelentette, hogy felülvizsgálják a Jéger működését, erre létrehoztak egy tudományos testületet, amiben független szakemberek vizsgálták meg a jégkármérséklő rendszert.
Most meg is jelent a kormány weboldalán a Jéger környezeti hatásainak és hatékonyságának értékelése című tanulmány, amit a Magyar Tudományos Akadémia foglalt össze egy cikkben. Az eredmény pedig egyértelműen kimondja: nem felelős a Jéger rendszer az aszályért.
NEM IS HATÁSOS A RENDSZER
Az MTA által felállított, Bozó László meteorológus, akadémikus által vezetett bizottság azt találta, hogy a Jéger működésének nincs jelentős (10 százalékot meghaladó) hatása sem a jégeső okozta károk mértékére, sem a lehulló csapadék mennyiségére. Jégesők leggyakrabban a dél-dunántúli régióban, valamint Heves megyében fordulhatnak elő. A jégesők gyakoriságának térbeli eloszlása összhangban van azzal, hogy a hevesebb zivatarok gyakran a Magyarországot rendszerint délnyugati irányból elérő mediterrán ciklonokhoz kapcsolódóan alakulnak ki. Az ország északi részén pedig valószínűleg domborzati okok miatt alakul ki az átlagosnál gyakrabban jégeső.
A bizottság azt is megállapította: a rendelkezésre álló tudományos ismeretek nem igazolják, hogy a Jéger jelentősen befolyásolná a felszínre hulló folyékony halmazállapotú csapadék mennyiségét és térbeli eloszlását: Egyértelműen kijelenthető, hogy a Jéger üzemeltetése nem tehető felelőssé az elmúlt évek aszályos időjárásáért.



