Közélet

Orbán Viktor: bezárják az éttermeket és a középiskolákat, este nyolctól kijárási tilalom lesz (frissítve)

Bezárják az éttermeket, a középiskolákat és este nyolctól kijárási tilalom lesz – jelentette be Orbán Viktor egy hétfő délelőtt Facebook üzenetben. Mint mondta, a járvány Európában megint felszálló ágban van, ami kezdete óta Magyarországon 109 ezren, Európában nyolc millióan betegedtek meg. Az egészségügyet a kormány felkészítette, ám az egészségügyi dolgozók is emberek, számuk véges, a vakcináig pedig több hét van hátra. Ha ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, a kórházak nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel, ezért a megbetegedések számát csökkenteni kell, a maszkviselés pedig már nem elég, ezért korlátozó intézkedésekre van szükség – ismertette a miniszterelnök.

Ha az Országgyülés pénteken megadja a kormánynak a rendkívüli felhatalmazást és a parlamenti képviselők megszavazzák az előterjesztést, akkor kedd éjféltől Ausztriához hasonló intézkedéseket vezetünk be – jelentette be a miniszterelnök hivatalos Facebook oldalán.

Ezek a következők lesznek:

  • Este 8 és reggel 5 között kijárási tilalom lesz, felmentés csak a munkába járás és az onnan való hazajárás valamint rendkívüli esetben lehetséges. 
  • Az üzletek, fodrászatok, egyéb kisipari szolgáltatók már 19 órakor bezárnak.
  • Az éttermek bezárnak, csak házhozszállításra lesz lehetőség.
  • A szállodák csak üzleti célú vendégeket fogadhatnak, turistákat nem.
  • Általános rendezvénytilalom lép életbe, családi összejövetelen, magánrendezvényen legfeljebb 10-en vehetnek részt.
  • Esküvő csak lakodalom nélkül lehetséges, a szertartáson csak a szertartás megtartásához szükséges személyek, továbbá a szülők, tanúk, testvérek vehetnek részt.
  • A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött lehet megrendezni. Szabadtéren az egyéni sportolás megengedett, de az amatőr csapatsport már tilos.
  • Zárva maradnak a mozik, a színházak, a fedett uszodák, a múzeumok, az állatkertek, a fitnesztermek.
  • A felsőoktatás online módon működhet, a kollégiumokat be kell zárni.
  • A középiskolák – tehát 8. osztály fölött – digitális oktatásra állnak át.
  • A bölcsődék, óvodák és általános iskolák nyitva maradnak.
  • Tesztelni kell hetente, célzottan a kórházi, a bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozókat (még akkor is, ha tudjuk, hogy a gyorsteszt nem ad teljes biztonságot).
  • Kamarai javaslatra a következő 30 napban a szállodáknál az állam megtéríti a november 8-ig szóló foglalások 80 százalékát. Ennek feltétele: ne legyen elbocsátás és megkapják a fizetésüket a dolgozók.
  • Az éttermeknél és szabadidős létesítményeknél a következő 30 napban nem kell járulékot fizetni és az állam megtéríti a bérek 50 százalékát. Ennek is az a feltétele, hogy ne legyen elbocsátás és megkapják a fizetésüket a dolgozók.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb