Kikapcs

A szigorítások ellenére is lesz Bárka Kézműveskikötő a hétvégén

Noha a héten bevezetett szigorítások mindennemű rendezvény megtartását megtiltották, a szervezők tájékoztatása alapján mégis lesz Bárka Kézműveskikötő a hétvégén a Fokán. Ennek mikéntjéről Mocselini Rudolfot, az esemény főszervezőjét kérdeztük.

Mocselini Rudolf (aki egyébként a Szegedi Hídivásár alapítója és főszervezője is) a beszélgetés során megerősítette, valóban holnap az eddig megszokott forgatókönyv szerint elstartol a Bárka Kézműveskikötő, ami a jelenlegi szabályozás ellenére azért lehetséges a hatóságokkal történt egyeztetés alapján, mert az esemény a piac besorolás alá tartozik, nem számít tömegrendezvénynek, hanem egy piac, ahol kézművesek és kistermelők szerepelnek kiállítóként.

Fotók: Török Kornél, Szeged365

Természetesen a járvány terjedésének megfékezése érdekében a higiénés szabályok maximális betartására fokozottan ügyelnek a szervezők, kézfertőtlenítőket helyeznek ki a terület több pontjára, és természetesen a szájmaszk használata is kötelező minden látogatóra nézve. A standok is távolabb kerülnek majd egymástól, így ugyan nagyobb területet foglalnak majd el a Fokán, de kevesebb árust engednek be a területre ami biztosítja az emberek közötti kényelmesen tartható távolságot. Körülbelül 34 kiállítóra számítanak, összehasonlításképp az ezt megelőző alkalommal ennek a duplája volt jelen az eseményen.

Fotók: Török Kornél, Szeged365

“Azt gondolom, hogy a Bárka Kézműveskikötő a Fokán biztonságosabb járványügyi szempontból, mint bármely belvárosi rendezvényen részt venni, vagy egy tömegközlekedési eszközön utazni, de még annál is, hogy a város szívében elmegyünk a piacra.” – fejtette ki a véleményét Mocselini Rudolf, majd elárulta, még zene sem lesz a Fokán holnap, ez most nem arról fog szólni, hogy az emberek itt töltsék el az egész napjukat, hanem arról, hogy lehetőségük legyen a vásárlásra szétnézzenek, egyet kerüljenek, akár már a karácsonyra gondolva, kis apróságokat vásároljanak.

Fotók: Török Kornél, Szeged365

A főszervező azt is elmondta, hogy a Bárka Kézműveskikötő jelenleg úgy áll, hogy a megszokott rendben, felváltva az antik tárgyakat kínáló piaccal, kéthetente jelentkezik továbbra is a Fokán.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb