Közélet

Egy szegedi sem marad áram – és földgázszolgáltatás nélkül az ünnepi időszakban

A Nemzeti Közművek Zrt. 2020. november 29. és 2021. január 8. között önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállal – olvasható a cég Facebook oldalán található közleményben, így minden érintett szegedi háztartásban is felfüggesztik a kikapcsolásokat.

Az MVM Csoport részeként működő energiaszolgáltató célja, hogy az ünnepek a járványhelyzet idején is minden családnál a békés együttlétről szóljanak, ezért azzal segíti lakossági ügyfeleit, hogy felfüggeszti a kikapcsolásokat mind az áram-, mind a földgázszolgáltatás esetén.

Az NKM önkéntes kikapcsolási moratóriuma advent első vasárnapjától vízkereszt utánig tart. Ez nem csak a védett ügyfeleket érinti, hanem azokat a lakossági ügyfeleket is, akiknek 60 napon túli számlatartozása van. Számukra is biztosított lesz az otthon melege ebben az időszakban. A kikapcsolási moratórium nem vonatkozik azokra, akik már ki vannak kapcsolva – írja a szolgáltató a honlapján található közleményében.

Szeged városa azért is sokat tesz, hogy a távfűtés környezetbarát módon üzemelhessen az előttünk álló években, ezért geotermikus kutakat fúrtak a Csongrádi sugárút és a Makkosházi körút kereszteződésénél. Erről az alábbi cikkünkben olvashatsz bővebben:

Forrás: nkmenergia.hu/Nemzeti Közművek Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb