Sport

Mol-Pick Szeged vs Elverum: megvan az első BL győzelem!

Ezt bizony behúztuk, nem is kicsit: a MOL-Pick Szeged 36-27-re legyőzte a norvég Elverum csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 9. fordulójának csütörtök esti mérkőzésén.

EGY HÓNAP UTÁN KÉSZÜLHETTÜNK BL MECCSRE

Több mint egy hónap után készülhetett ismét BL-mérkőzésre a magyar csapat: Juan Carlos Pastor sérülésektől és koronavírustól sújtott együttese eddigi három mérkőzését egyaránt elveszítette a legrangosabb európai kupában. Ezzel szemben az Elverum megúszta eddig a szezont anélkül, hogy akár egyetlen kézilabdázója is elkapta volta a fertőzést. A Szeged először tudta feltölteni 16-os meccskeretét az idényben, igaz, ehhez kellett az is, hogy a kapuban bizalmat szavazzon két fiatalnak, Luka Krivokapicnak és Nagy Martinnak, valamint a mezőnyben Rea Barnabásnak. Mégis, most hasonlított a legjobban a hazaiak összeállítása arra, amiért a szezon előtt a négyes döntőbe jutásra is esélyesnek tartottuk őket. A találkozó első gólját Máthé Dominik szerezte, aki az Elverum jobbátlövőjeként lépett pályára. A 3. perc végére már a Szeged vezetett, és ezt az előnyt később egyedül 12-13-nál adta ki a kezéből a Tisza-parti csapat. Mikler Roland jól védett, Bodó Richárd bombagólokat lőtt, Bánhidi Bence pedig beállóban parádézott. Utóbbi játékán már nyoma sem látszott annak, hogy a járvány mennyire ledöntötte őt a lábáról az ősszel.

ZÁPOROZTAK A GÓLOK AZ ELSŐ FÉLIDŐBEN

Az első félidőben szinte végig kettesével lőtték a gólokat a csapatok. Dean Bombac, Nik Henigman és Bodó találataira Máthé mellett a rendkívül tehetséges norvég szélső, Alexander Blonz tudott a legtöbbször válaszolni. Az első harminc perc után 17-15-ös hazai előnnyel vonulhattak az öltözőbe a felek.

FELKAPCSOLT A SZEGED A MÁSODIKBAN

A szünetet követően magasabb fokozatra kapcsolt a Szeged, aminek köszönhetően nyugodtan játszhattak a hátralévő időben. Mikler védéseivel – összesen 17 volt neki -, valamint az egyaránt legjobb szegedi meccsüket játszó Henigman és Stanislav Kaspárek góljaival a mieink 24-18-ra elhúztak az első hét percet követően. A Börge Lund által a második félidőre becserélt Emil Imsgaard bravúrjaival fokozatosan csökkentette hátrányát az Elverum. Azonban Bogdan Radivojevic kihagyott hétméterese ellenére sem tudott három gólnál közelebb jönni a norvég együttes, a hajrának 28-24-es szegedi előnnyel vágott neki a két csapat. Mikler ekkor már Blonz ellen is bemutatott egy hatalmas védést, Bodó újabb két találatával pedig az utolsó pár perc már izgalommentesen telt. Sőt, mivel ekkoriban egyedül Thomas Solstad volt képes a kapuba találni, ezért a Szeged a végén közel járt a tízgólos különbség kialakításához is. Ez végül nem jött össze, de a kilenc találattal záró Bodót és az utolsó támadásokra pályára kerülő Rosta Miklóst ez nem zavarta.

Forrás: Origo, Nemzeti Sport

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb