BlogKikapcs

Szeged365 Cinema: 5 kedvenc filmünk a ma 70 éves Ed Harristől

Fiatalkorában atletizált és kipróbálta a futballt is, de szerencsére végül a filmiparban kötött ki. A szúrós tekintetű, szigorú arc egy zseniális színésszel ajándékozta meg a világot, aki forgatókönyvíróként és rendezőként is megállta a helyét. Ma ünnepli 70. születésnapját Ed Harris, mi pedig összeszedtük 5 kedvenc alkotásunkat tőle.

A cég (1993)

A cég egy igazi ütős thriller a legendás rendező, Sidney Pollack tolmácsolásában a paranoiás 90-es évekből. A fiatal Tom Cruise, Gene Hackman és az FBI ügynököt játszó Ed Harris mesterhármasa mellett John Grisham sztorija teszi ellenállhatatlanná a filmet. A fiatal jogász (Cruise) élete állását kapja meg a titokzatos cégtől, amely után az FBI is nyomoz. A hatalom játszmája zajlik a háttérben, a fordulatos sztori pedig egy percnyi nyugalmat sem hagy a nézőnek.

Apollo 13 (1995)

A valós történeten alapuló sztori szerint 1970. április 11-én az Apollo 13 három fős legénységét azzal a küldetéssel lövik ki a világűrbe, hogy szálljanak le a Holdra. A három űrhajóst egy hibás alkatrész miatt bekövetkezett robbanás azonban megfosztja az oxigéntől, az energiától és a hajó irányításának lehetőségétől, így már a túlélésért küzdenek. És bár az űrhajóban Tom Hanks, Bill Paxton és Kevin Bacon tartózkodik, felejthetetlent nyújt a houstoni irányítóközpontban Gary Sinise és Ed Harris is.

A szikla (1996)

A 90-es évek volt az a korszak, amikor az akciófilmekben még több volt a valódi robbanás, mint a számítógépes trükk, és Nick Cage is inkább első kategóriás sztárnak számított, nem pedig zs-filmes színésznek. Michael Bay tökös akciófilmjében a legendás börtönt, Alcatrazt szállják meg a terroristák, és azzal fenyegetnek, hogy San Franciscót pusztító ideggázzal támadják meg. Ragyogó színészi alakítások, fergeteges zene, izgalmas szekvenciák és valódi robbanások: A szikla az a film, amire Michael Bay is büszke lehet!

Truman Show (1998)

A Truman Show tipikusan az a film, ami az ultimate valóságshow bemutatásával mutatja meg a média hatalmát a hétköznapi élet felett, de arra is rávilágít, mennyire romlott a társadalmunk. A sztori szerint Truman (Jim Carrey) egész élete egy gigantikus stúdióban játszódik, amiről ő természetesen mit sem tud. Minden történés az életében a nézők szavazata szerint alakul, ám egyre több véletlen végül ráébreszti a valóságra.

Appaloosa – A törvényen kívüli város (2008)

A film, ami bizonyítja, hogy Ed Harris a 90-es évek után is képes zseniális alakításra, ráadásul a sztorit társ forgatókönyvíróként és rendezőként is jegyzi. A western egy olyan településen (Appaloosa) játszódik, ahol egy bandita (Jeremy Irons) tart a kezében, miután eltette láb alól a városka rendőrbíróját és embereit. Ide érkezik rendet tenni a félelmetesen jó Ed Harris – Viggo Mortensen páros…

+1 Westworld (2016)

A Westworld annyiban mindenképp kakukktojás, hogy nem egész estés mozifilm, hanem egy zseniális sorozat, amely ismét csak westernkulisszák közt, de a jövőben játszódik, ahol a vadnyugati vidék egy gigantikus szórakoztató park része, amelyet androidok népesítenek be. A sorozatban természetesen elszabadul a pokol, de Ed Harris karaktere az a kőkemény pisztolyhős, akitől a robotok is leeresztik az olajat. Must see remekmű!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb