Mindenmás

46 migránst és egy török sofőrt kapcsoltak le a rendőrök a Fonógyári úton

A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei lakossági bejelentés alapján 2020. december 3-án 12 óra 10 perckor Szegeden, a Fonógyári úton intézkedtek egy német honosságú kisteherautó török sofőrjével szemben. A jármű átvizsgálása során, a raktérben megbújva összesen 46 illegális migránst találtak. A török állampolgár ellen embercsempészés elkövetésének gyanúja miatt indul eljárás Csongrád-Csanád megyében – írja a police.hu

A csoport tagjai közül 32 fő szír, 14 pedig iraki állampolgárnak vallotta magát, azonban magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a török sofőrt előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségen, ahol embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indul ellene eljárás, elszámoltatása folyamatban van. Az illegális migránsokkal szemben pedig idegenrendészeti eljárás indul. Az embercsempészés bűntett egyébként alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Nem egyedüli esetről van szó, tegnap is volt kapása a rendőröknek:

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb