Gyönyörű falfestményekkel gazdagodhat városunk: már pályázhatnak dekorfestésre a panelházak közösségei Szegeden
Szeptember közepén írtuk meg, hogy újabb csodás falfestményekkel gazdagodhat Szeged, ugyanis az önkormányzat pályázatot ír ki a panelházak közösségeinek. Most Botka László bejelentette, hogy november 1-jétől pályázhatnak a szegedi társasházak és lakóközösségek arra a 10 millió forintos önkormányzati keretre, amellyel a panelházak lábazatának megszépítését támogatják.
A polgármester kiemelte, hogy a pályázattal azt szeretnénk, ha a megszokott szürke felületek helyét egyre több helyen vidám színek és kreatív ábrák vennék át.
LEGYENEK A LAKÓTELEPEK OTTHONOSABBAK
“Legyenek lakótelepeink színesebbek, barátságosabbak, otthonosabbak! Hiszen ezekben a házakban több tízezer szegedi él, akiknek a mindennapi környezetéről is szeretnénk gondoskodni” – emelte ki Botka László. Pályázni az alábbi oldalon lehet, a leírásban pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy a támogatás vissza nem térítendő, amelynek maximális mértéke a dekorálás bruttó költségének 50 %-a, de legfeljebb 200.000 Ft.
Szegeden egyébként Mone festményeivel találkozhatunk a legtöbbször, számos városi panelház oldalát ékesítette eddig a művész:



