Szegediek a világ körül: VV Milo Afrikában, a kamera mögött találta meg a helyét a világban

VV Milo, azaz Gyukin Milovan neve közel két évtizeddel ezelőtt, 2004-ban vált ismertté egy ország előtt. A deszki fiú – aki egyébként Szegedre úgy tekint, mint a második otthonára – a fővárosban próbált szerencsét, méghozzá egy akkor immár három éve óriási sikernek örvendő valóságshowban. A félig szerb, félig magyar nemzetiségű dél-alföldi srác ügyesen szőtte a szálakat, minek köszönhetően fél évvel később győztesen távozott. Sokak szerint néhány év alatt a celebek süllyesztőjébe került és csak kevesen tudják, hogy a szegedi fiú kőkemény kitartás és munka árán jelenleg olyan dokumentumfilmek rendezésén dolgozik, amely az afrikai gyerekeket hányattatott sorsát kívánja prezentálni.

Hogy lett Magyarország egyik legismertebb valóságshow szereplőjéből filmrendező?

2017-ben kezdtem meg tanulmányaimat a budapesti, Réz András nevéhez köthető, Werk Akadémián, ahol egy év alatt rendező szakirányon szereztem képesítést. Ez az az oktatási intézmény ugyanis, ahol a legrövidebb idő alatt hozzáférhető a tudás, amely a filmszakmába való belépéshez szükséges. Merthogy az Akadémia filmes képzésén alapvetően a két legfontosabb dologra készítik fel  a hallgatókat: egyrészt, hogy azok az ott megszerezett tudásukkal és a gyakorlatokon szerzett tapasztalataikkal, kapcsolataikkal be tudjanak lépni a mozgóképes szakmába, másrészt, hogy független filmkészítőként képesek legyenek megvalósítani terveiket és elképzeléseiket. Ehhez persze meg kell ismerkedni a mozgókép készítésének folyamatával egészen az ötlettől a közönség előtti bemutatásig. Közben meg kell ismerkedni  az egyes részlegek, munkatársak, alkotók munkájának lényegével,  majd ezt követően aztán a Werk Akadémia bemutatja az adott produkció szakaszait és azt is, kinek mikor és mi a feladata a forgatókönyvtől a vágásig. Mindeközben bevezet a képalkotás, a gyártásszervezés, a dramaturgia, a filmhang, a színészvezetés és sok minden más világába is. Vagyis, mindezek elsajátításának köszönhetően vált belőlem filmrendező.

Ezt követően miért épp az árva, afrikai gyerekek sorsa volt az, ami fókuszt kapott az alkotásaidban?

Révén, hogy tizenéves korom óta magam is árva vagyok, szinte nem volt kérdés, hogy a vizsgafilmem erre épül majd. Az, hogy ezt Afrikában – egy olyan helyen, ahol alapjáraton óriási a szegénység és a nyomor –  készíthettem el, már csak egy olyan plusz volt, ami hatalmas és kiváltságos lehetőségnek bizonyult. Részben önerőből részben pedig egy budapesti alapítványnak köszönhetően aztán leforgathattam kint egy operatőrrel egy dokumentumfilmet, ami a vizsgafilmem lett és a Toldi Moziban le is vetítettek. Erre a vetítésre meghívtam az Afrikáért Alapítvány elnökét, akinek annyira elnyerte a tetszését a produkció, hogy az alapítvány kampányfilmjeinek nagy részét azóta is mi forgatjuk. Ezek nyilván mindig egy adott tematikára épülnek a jelenlegi helyzetre való tekintettel az idei évben ez a koronavírusra és egy BSG nevezetű projektre összpontosít, ami a globális szintű lakhatás biztosításával foglalkozik. Az elmúlt napokban tehát ennek fejében több nyomornegyedet, oktatási és szociális intézményt is bejártunk, hogy megnézzük mi a helyzet náluk, ők hogyan tudják betartani a szabályokat, illetve orvosokat és szakértőket kérdeztünk a relatíve alacsony, világviszonylathoz mért számokkal és statisztikával kapcsolatosan.

Milyen egy szegedi a világ körül?

Deszki, már-már szegedi gyermekként, viszonylag fiatalon nagyon sok európai országhoz volt szerencsém, ugyanis hosszú éveken át néptáncoltam a Bánát Szerb Néptáncegyüttesben, amivel kis túlzással ugyan, de bejártuk a világot. Ennek köszönhetően nagyon nagy utazó vált belőlem. Imádok új dolgokat felfedezni, ezért nem is volt kérdés három évvel ezelőtt az sem, hogy csatlakozom az Afrikáért Alapítványhoz és minden adandó alkalommal örömmel ellátogatok ebbe a bizonyos harmadik világba, amit sokan nem hiába neveznek így. Eddig ugyanis mindig nagyon különleges és egyedi élethelyzetekkel és személyekkel volt szerencsém megismerkedni, amiért azóta is hálás vagyok. Minden bizonnyal ezt a fajta befogadó készséget/képességet abszolút annak köszönhetem, hogy Szegedről származom, hiszen a Napfény Városa mindig is nyitottságra nevelt.

Mit adott számodra ez a város?

Szeged mindig is a szívem csücske marad. És nem csak azért, mert a nővérem és az ő családja ott él, hanem azért is, mert nagyon sok szép élmény és emlék köt hozzá. Éppen ezért, ha csak időm engedi, hazalátogatok.

Mi motivál?

A fejlődés. Mindig ez volt az, ami motivált és ez azt hiszem, hogy jól látszik az elmúlt 10 évemen is. A mozgóképek világába először segédszerkesztőként kerültem, aztán lett belőlem szerkesztő, majd heti szerkesztő és főszerkesztő. Utána belekóstoltam a gyártásba, először felvételvezető voltam, majd gyártásvezető, ami azonban annyira nem feltétlenül jött be. Ezért döntöttem úgy három évvel ezelőtt, hogy elsajátítom a rendezés fortélyait. Persze azóta emellett még nagyon sok, ehhez kapcsolódó dolggal foglalkozom, ugyanis képtelen vagyok magam egy valamivel lekötni.

Ha már fejlődés; mennyire volt nehéz kilépni abból a szerepből, amiben eredetileg egy ország szeme előtt váltál ismertté?

Nyilván ezt a fajta ismertséget, amire 2004-ben a villatársaimmal együtt szert tettünk meg kellett tanulni jól és okosan kezelni és felhasználni. Visszatekintve azt hiszem pontosan jól látszik, hogy ki az, akinek közülünk sikerült és ki az, akinek nem. Azt gondolom, hogy én azért viszonylag rövid időn belül megtaláltam az utam, amit azóta is igyekszek hitelesen és eredményesen járni, annak ellenére, hogy idővel átálltam a kamera másik oldalára, ahol határozottan sokkal jobban érzem magam. 

A Való Világ nélkül is sikerült volna mindez?

Azt hiszem, hogy igen, csak nem feltétlenül ilyen gyorsan. Ennek ellenére azért merem remélni, hogy ez itt még nem a vége.

Fotó: Milo hivatalos Facebook oldala