Mindenmás

Best of Police: középiskolás drogdíler, makói gyilkos és vásárhelyi “mintaapa” is fennakadt a hálón

Alaposan belehúztak a rendőrök az elmúlt időszakban: hatalmas migránsfogás, drogdíler, makói kettős gyilkos és egy vásárhelyi borzalmas apuka is szembekerült az igazságszolgáltatással, és vádat emeltek a Mars téri fegyvernepper ellen is. Mutatjuk is az elmúlt hét legzúzósabb rendőrségi híreit!

FELELŐSSÉGRE VONJÁK A 2004-ES MAKÓI KETTŐS GYILKOST

Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki 2004-ben egy édesanya és lánya életét oltotta ki Makón. A letartóztatásban lévő férfit több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolják.

ÍGY ÉRT VÉGET A MARS TÉRI FEGYVERNEPPER KIRÁLYSÁGA

Vádat emeltek egy szegedi férfival szemben, aki egy pisztolyt adott el ismerősének tavasszal Szegeden, a Mars téren. A letartoztatásban lévő, többszörösen büntetett előéletű eladót és a korábban már szintén elítélt vevőt is lőfegyverrel visszaélés bűntettével vádolják.

ASSZONYVERÉS, KISKORÚ VESZÉLYEZTETÉSE EGY VÁSÁRHELYI FÉRFI ROVÁSÁN

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfivel szemben, aki éveken keresztül bántalmazta feleségét, sok esetben három, közösen nevelt gyermekük szeme láttára. A kiskorúakat ráadásul cigarettával és alkohollal is kínálta.

LEBUKOTT A KÖZÉPSULIS DÍLER

Kiskunfélegyházi középiskolájában árult drogot az a Csongrád-Csanád megyei fiatal, aki hétvégente, hazajőve szerezte be a kábítószereket lakóhelyén. A fiatal ellen vádat emelt a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség.

ROSSZ IDŐSZAK VOLT EZ AZ EMBERCSEMPÉSZEKNEK IS

Egy nap alatt négy embercsempész? Nem ügy! Török, kurd és marokkói férfi is rács mögé került, méghozzá embercsempészés miatt. Íme a részletek:

NAGYON BEINDULTAK A MIGRÁNSOK

2015 óta nem tapasztaltak a keddihez hasonló migrációs nyomást a Csongrád-Csanád megyei határszakaszon amikor is 24 óra alatt 267 határsértővel szemben intézkedtek az egyenruhások.

CSÚCSTALÁLKOZÓ A CSERZY MIHÁLY UTCÁN

A résztvevő autók száma szempontjából a hét legnagyobb balesete a Cserzy Mihály és a Vasas Szent Péter utca sarkánál történt, ahol négyen is egymásba koccantak. Szerencsére sérülés nem történt, csupán anyagi kár keletkezett négy személyautóban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb