Mindenmás

Napi pakk, péntek: ködös és felhős lesz a péntek Szegeden, érkezik a vakcinaregisztrációs lap

Ködösen indul és felhősen folytatódik majd a péntek Szegeden, de december közepe felé közeledve ez talán már nem is annyira meglepő. A mai lesz a nap, amikor megérkeznek a vakcinaregisztrációs lapok az idősek postaládájába, és megmutatjuk a Vadaspark legújabb kis vidráját is. Állj bele a mai munkanapba a Szeged365 legfrissebb infóival!

ŐKET KÖSZÖNTSD FEL NÉVNAPJUKON!

Árpád, Árpádina, Artúr, Damáz, Dániel, Daniló, Dános, Szabin – Boldog névnapot kíván a Szeged365!

EZEN A NAPON TÖRTÉNT

  • 228 éve Salzburgban megszületett Joseph Mohr pap és költő, aki a “Csendes éj” kezdetű karácsonyi dal szövegét írta. A hat strófás verset 1816-ban írta Mariapfarr községében, eredetileg költeménynek szánva. A zenéjét Franz Xaver Gruber német zeneszerző és orgonista 1818-ban szerezte és ebben az évben volt az ősbemutató is a Salzburg melletti Oberndorf St. Nikolaus templomában. A dal első előadása után feledésbe merült, mígnem egy orgonajavító mester 1825-ben megtalálta a kottáját. Ez azonban csak legenda, mert Gruber élete során több átdolgozásban is kiadta a művet; a Mohr-félét a salzburgi Museum Carolino-Augusteum őrzi. A hagyomány szerint a Csendes éj egy Mauracher nevű tiroli orgonaépítő révén terjedt el, aki 1833-ban Lipcsében dolgozott, és a helyi templomban karácsonykor előadta. Más verziók szerint egy, a környékről származó, Európa-szerte turnézó énekegyüttes vette fel műsorába a Tirolban már nagy népszerűségnek örvendő dalt. Mindenesetre a Csendes éj futótűzként terjedt előbb német nyelvterületen, majd világszerte, szövegét 300 nyelvre és dialektusra fordították le, és ma már kétmilliárd ember énekli karácsonykor.
  • 217 éve született Hector Lou Berlioz francia romantikus zeneszerző, A fantasztikus szimfónia és A trójaiak szerzője.
  • 176 éve Dr. Horace Wells először használt érzéstelenítést egy foghúzáshoz. Az érzéstelenítő anyag nevetőgáz néven híresült el.
  • 155 éve Pesten felavatták a Magyar Tudományos Akadémia épületét.
  • 108 éve jött világra Carlo Ponti olasz producer, a Házasság olasz módra, a Doktor Zsivágó, a Szigorúan ellenőrzött vonatok, a Nagyítás és a Tűz van, babám producere.
  • 107 éve megszületett Jean Marais francia színész, Fantomas alakítója
  • 102 éve született Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin, Nobel-díjas orosz író, aki a Gulágról írt.
  • 88 éve látta meg a napvilágot Kovácsi Aladár olimpiai aranyérmes öttusázó, vívó és szülész-nőgyógyász szakorvos.
  • 74 éve megalapították az UNICEF-et, az ENSZ gyermekvédelmi szervezetét.

KÖDÖS LESZ A PÉNTEK

A pénteki időjárást tökéletesen leírja majd a felhős kifejezés: ködösen indul majd a reggel, és nap közben sem igazán számíthatunk napsütésre Szegeden. Eső és hó nem lesz, de a hűvös idő miatt érdemes lesz alaposan beöltözni.

MÁTÓL ÉRKEZNEK A REGISZTRÁCIÓS LAPOK AZ OLTÁSHOZ

Péntektől kézbesíti a posta mintegy kétmillió nyugdíjasnak a vakcinaregisztrációs lapokat. A kézbesítés a fővárosban kezdődik, de év végéig várhatóan minden nyugdíjas meg fogja kapni a levelet.

ENNYIRE JÓ FEJ KIS VIDRA ÉRKEZETT A VADASPARKBA

Megérkezett városunkba a világ legkisebb vidrájának leendő társa, ugyanis párt kapott a Szegedi Vadasparkban gondozott nőstény törpevidra, más néven ázsiai kiskarmú vidra. A hím a Kanári-szigetekről utazott Szegedre.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb