Mindenmás

Nehéz helyzetbe került embereket segít meg a Pick Szeged

A Bonafarm Csoport is részt vesz a NÉV programban, így a Pick Szeged Zrt., a Sole-Mizo Zrt., a Bonafarm Bábolna Takarmány Kft. – mind vállalták, hogy a következő 2-3 hónapban összességében csaknem 20 millió forint értékben adományoznak termékeket az Élelmiszerbanknak, és ezzel segítik a nehéz helyzetbe került embereket.

A lényeg, hogy az Agrárminisztérium a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként dolgozta ki a 25 milliárd forintos keretösszeggel rendelkező NÉV programot, amelynek célja, hogy Magyarországon továbbra is stabil legyen az élelmiszerellátás, megerősödjenek a termelési kapacitások és a munkahelyek védelme is. Ezért a NÉV programból az élelmiszer-feldolgozó vállalkozások a foglalkoztatottak száma alapján pályázhattak, 8 milliárd forintos keret állt rendelkezésre. A támogatás lehetőségét a nagyvállalatok számára is megnyitották, viszont tőlük segítséget vártak cserébe: esetükben a pozitív elbírálás feltétele volt, hogy adományozzanak termékeikből a rászorulóknak, legalább a támogatási összeg 10 százalékának megfelelő értékben.

Forrás:nyugat.hu

ERKÖLCSI KÖTELESSÉGÜNK SEGÍTENI
Sok rászoruló családnak jelentenek segítséget azok az élelmiszerfelajánlások, amelyek a nagyvállalatoktól érkeznek be, amelyek a kormány által indított Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő (NÉV) programból támogatást igényeltek és ezért vállalták, hogy termékeikből a Karitatív Tanács szervezeti tagjainak vagy a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek adományoznak – emelte ki Nagy István, agárminiszter, aki hozzátette: erkölcsi kötelességünk ugyanis segíteni azokon, akik szükséget szenvednek. Nemcsak a nagyvállalatok, hanem mindannyian, és nemcsak az ünnep idején, hanem egész évben tehetünk azért, hogy minden nélkülözőnek egy kicsivel szebb legyen a karácsony és szebb legyen az év minden napja.

Forras: elemiszerbank.hu

EDDIG TÖBB MINT 100 MILLIÓ FORINTNYI FELAJÁNLÁS ÉRKEZETT
Cseh Balázs, az Élelmiszerbank elnöke ezzel kapcsolatban elmondta, éves szinten 250 ezer nélkülözőnek próbálnak segíteni. Ebben a munkában nagy segítséget jelent a kormány válságkezelő programja, amelyben megvalósul az állami, a vállalati és a civil szféra hármas együttműködése. A programban eddig 26 élelmiszeripari vállalat kereste meg az Élelmiszerbankot és több mint 100 millió forint értékű élelmiszeradományt ajánlottak fel a szervezet számára. Az adományok egy részét már kiosztották, egy része még a raktárban van, egy részét pedig január és március között osztják majd ki a rászorulóknak. Éder Tamás, a Bonafarm Csoport vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója továbbá hozzátette, hogy a vállalatcsoport cégei is vállalták, hogy a következő 2-3 hónapban összességében csaknem 20 millió forint értékben adományoznak termékeket az Élelmiszerbanknak, és ezzel segítik meg a nehéz helyzetbe került embereket.

Van miből adományozni, hiszen a hatodik lett a Bonafarm csoport a Forbes listán:

 Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb