Kikapcs

Fanyar humor és sok-sok irónia – új bemutató készül a REÖK-ben

Újabb bemutató készül a REÖK-ben, ezúttal a lengyel abszurd meghatározó alakjának műve után szabadon, Bodolay Géza Ájvonne, a berliminszki menyasszony című darabja érkezik. Herczeg T. Tamás rendezésében a produkció fanyar humorral és iróniával világít rá a társadalmi megfelelés és a rejtett belső világ ellentmondására.

Ájvonne története mindannyiunk számára ismerős lehet, hiszen olyan örökérvényű témákat boncolgat, mint a társadalmi konvenciók által támasztott elvárások és az ösztönök megélhetőségének kettőssége. A történet groteszk furcsasága, hogy Jhenő, a pártfőtitkár fia beleszeret Ájvonne-ba, a véglénybe, akit oly undorítónak tart, hogy ellenszenvének leküzdéseként menyasszonyul kéri. Az intakt életet élő „lény” azonban kivívja az emberek nemtetszését, saját lelki válságukért és a rend megbontásáért a nőt okolják, így elhatározzák, hogy elteszik láb alól.

„Ájvonne felborítja a rendszert, az addigi értékeket. Nem képmutató, nem játszmákat játszó. Abban a világban viszont, amelyben a darab játszódik, az ember nem lehet olyan amilyen. Ájvonne viszont az, aki. És ez tűrhetetlen.” – fogalmaz Balog József, aki a REÖK Stúdiószínpad társulatának meghatározó alakja. Az előadásban ezúttal Kamarillás, a mindenesként láthatja a közönség.

A különleges produkcióban más jól ismert művészek is szerepet kapnak, a címszereplő Ájvonne-t Sebők Maya, Marilujzit Farkas Andrea, Jhenőt, a pártfőtitkár fiát pedig Farkas László Róbert alakítja.  

„A darab az autoriter hatalom természetrajzáról és a hatalmon lévők személyiségtorzulásáról szól. Van a vezető, aki úgy érzi, bármit megtehet, és a kiszolgálók, akik a pozíciójuk féltése miatt alkalmazkodnak. És van Ájvonne, aki teljesen rendszeridegen, nem áll be a sorba és talán a passzivitásával lázad.  Ez persze tűrhetetlen a hatalomnak.” –  mondja Kosztolányi József, aki a darabban Lenlukáci bőrébe bújik.

A társulat új művészeként Csomor Ágnes Izza, az aktív mindeneslányként mutatkozik be a darabban, további szerepekre pedig Bodnár György és Andóczi Balogh József kapott felkérést. A művet Witold Gombrowitz, Yvonne, a burgundi hercegnő után szabadon Bodolay Géza írta, kifejezetten a REÖK színpadára. A produkció különlegessége, hogy kifejezetten streamelhető előadásként készül, továbbá, hogy a kamerák is a szereplőivé válnak. Így az épület olyan helyein is játszódnak párhuzamosan jelenetek, melyek a nézőtérről csak a díszletbe épített monitorokon követhetők.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb