Közélet

A Magyarország és Szerbia között ingázók továbbra is gond nélkül jöhetnek, mehetnek – jelentette be Pásztor István

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hivatalos közösségi oldalán jelentette be a jó hírt, miszerint sikerült megoldást találni az ingázók helyzetére. Ez pedig azt jelenti, hogy azok, akik munkavállalás céljából utaznak Magyarországra a szomszédos Szerbiából, nap, mint nap, nem kell, hogy felmutassák az országból ki és az országba belépéskor a 48 óránál nem régebbi PCR-tesztet és mentesülnek a karanténkötelezettség alól is.

A polgárnak a határátkelőn munkáltatói igazolással kell bizonyítania az utazás célját, pont úgy, mint eddig, sőt a termőföldek tulajdonosai is az eddigiekhez hasonlóan utazhatnak oda-vissza.

Emellett a PCR-teszt kötelezettsége illetve a karanténkötelezettség azokra sem vonatkozik, akik nem munkavállalás céljából utaznak Magyarországra, ám 24 órán belül visszatérnek az országba, vagyis az eddig már bejáródott 24 óra-30 kilométer ezzel összhangban továbbra is megmarad – hangsúlyozta Pásztor István bejegyzésében.

A szerbiai válságtörzs egyébként december 14-én fogta el az orvosi stáb javaslatát, miszerint a szerbiai állampolgárok is, csak negatív PCR-teszttel léphetnek be az országba, amely 48 óránál nem lehet régebbi. Ha ezzel nem rendelkeznek, tíz napra karanténba kell vonulniuk, erről a Szeged365.hu is beszámolt:

A naponta ingázóknak Pásztor István tegnapi bejelentése alapján azonban semmi okok az aggodalomra.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb