Kikapcs

Jön az Alien sorozat, ráadásul Ridley Scott-tól

A Disney bejelentette, hogy sorozatot készít a legendás Alien-szériából, és most kivételesen nem a világűrben, hanem a Földön fogunk rettegni a xenomorphoktól. Egy klassz hír a szegedi Alien – rajongóknak: nyugi, Scott papa csak a producer lesz, úgy tűnik, a Disney-nél sikerült a Prometheus és a Covenant “elkövetőjét” feszítővassal leszedni a sorozat rendezéséről.

Az emberiség ellenes bűntett kategóriába sorolható, 2017-es Alien: Covenant bukása után bizonytalanná vált az Alien-filmek sorsa, hiszen úgy tűnt, hogy az első rész rendezője, Ridley Scott nem igazán tud mit kezdeni a szériával, de mégsem hajlandó átadni másnak a terepet. Most viszont a Disney bejelentése arról árulkodik, hogy megjött az esze, és egy kicsit eltávolodik a xenomorphok világától, hogy az egyik legmenőbb mostani televíziós író/producer vegye át a helyét.

Hivatalossá vált, hogy érkezik az Alien sorozat, amit a Légió és a Fargo elismert alkotója, Noah Hawley fog elkészíteni. Állítólag a nem túl távoli jövőben fognak játszódni az események, ráadásul most először a Földön – legalábbis a külön Alien-franchise tekintetében, mivel a fent említett legutóbbi epizódnál még pocsékabb Alien vs. Predatort nem kell figyelembe venni –, de természetesen a már jól ismert, kegyetlen gyilkológépeket sem fogják kihagyni belőle, hiszen mégiscsak az Alienről van szó.

A Prometheus és a Covenant után határozottan jó hír, hogy Ridley Scott apánkat távol tartják a rendezői széktől (ez tényleg bölcs döntésnek tűnik), a nagy öreg a produceri munkát fogja vinni. Arról még nincs hír, hogy mikor érkezik a még cím nélküli Alien sorozat, de az biztos, hogy ezzel egy igazán érdekes irányba fog elindulni a legendás széria, ami így jó eséllyel újra életképessé válik – és még egy új mozifilm sincs kizárva, hiszen a kettő párhuzamosan is haladhat.

Forrás: Promotions.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb