Kikapcs

Szeged365 Kikapcs: hatalmas Cirkusz, fiatal Hugh Grant és szimfonikus koncert int búcsút a csütörtöknek

Egyre inkább úgy tűnik, hogy aktivizálja magát a honi művésztársadalom, és végre 2021-ben is ellátja virtuális közönségét egy kis kikapcsolódással. Jön a Fővárosi Nagycirkusz 30 éves gálaműsora, nagyszabású koncertet ad a MÁV szimfonikus zenekara, és egy különleges kísérlet részesei is lehetünk ma. Ints búcsút az unalmas csütörtöknek, és pörgesd fel kispénteket a Szeged365-tel!

LÉGY RÉSZESE EGY NAGYON IZGALMAS ZENEI KÍSÉRLETNEK!

A tavaszi Covid-19 karantén idején pattant ki Fekete-Kovács Kornél fejéből a gondolat, hogy egy online nemzetközi láncjáték keretein belül elindít egy rendhagyó zenei kísérletet. Ennek célja az volt, hogy a zene nyelvén modellezze a vírus terjedését. Kilenc hangos motívummal (cantus firmus-szal) „fertőzött” meg első körben tíz zeneszerzőt, akiknek a dolguk az volt, hogy ebből a kilenc hangból írjanak egy rövid kis zeneművet, ennek végére egy újabb kilenc hangot tegyenek, és ezzel fertőzzenek meg újabb 2-2 zeneszerzőt. Ma 18:00-tól Fekete-Kovács Kornél, Ávéd János és Varga Judit beszélnek a projektről, a szöveges blokkok között tematikusan válogatott kompozícióláncokat játszanak le. 

NÉZD MEG A FŐVÁROSI NAGYCIRKUSZ ŐRÜLETES GÁLAMŰSORÁT!

A nagy múltra visszatekintő Fővárosi Nagycirkusz korábbi épületének lebontása után, 1971. január 14-én nyitotta meg újra kapuit a nagyközönség előtt. A klasszikus cirkuszi, varieté elemeket is felvonultató, nagy elődöket megidéző gála a Hortobágyi Károly-díjjal kitüntetett, többszörös cirkuszfesztivál-díjas erőemelő duó, a Silver Power (Füzy Anita és Kranitz Krisztián) rendezésében és Valc Szabolcs mesterkoreográfus munkája nyomán valósul meg 19:00-tól. 

ESTE A HÚROK KÖZÉ CSAPNAK A MÁV SZIMFONIKUSOK

19:00-tól kezdődik a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertjének ingyenes élő közvetítése a formáció honlapjánFB oldalán és YouTube csatornáján. A hangverseny karmestere, Christoph Campestrini, aki két alkalommal vezényelte már a zenekart úgy, hogy „beugróként” megmentette az előadást, illetve Maxim Vengerov helyett vezényelt, amikor ő hegedült. Az osztrák karmester Anton Bruckner városából, Linzből származik, de tanulmányai javát Amerikában végezte nemcsak zenei téren, hanem filozófiát és nyelveket is tanult. A későromantika osztrák-német zeneszerzői iránti elkötelezettsége nyilvánul meg műsorválasztásában.

A FILMCAFÉ HOZZA EL AZ IFJÚ HUGH GRANT LEGJOBB FILMJÉT

Este 19:00-tól kezdődik Az angol, aki dombra ment fel, de hegyről jött le, ez a tüneményesen vidám film egy angolról és egy bűbájos walesi faluról, amelynek lakói bármit készek elkövetni, hogy dombjuk/hegyük neve, a Ffynnon Garw méltóképp legyen megörökítve Őfelsége térképén. “A mi városunk olyan rettentő magas hegyen fekszik, mely alig néhány ezer méterrel alacsonyabb a Himalájánál” – gondolják e városka lakói roppant büszkén. Ám jön egy ifjú térképész (Hugh Grant), akinek van képe csupán dombnak nevezni a város büszkeségét. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb