Közélet

Fülöp Attila: van elég hely a hajléktalanszállókon

Van elég hely a hajléktalanszállókon, így senkinek nem kell az utcán aludnia – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth Rádió “Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában.

ORSZÁGOSAN 79 SZÁZALÉK VOLT A HAJLÉKTALANSZÁLLÓK KIHASZNÁLTSÁGA

Fülöp Attila ismertette, hogy a hétvégén Budapesten 75 százalék alatti, országosan pedig 79 százalék volt a szállók kihasználtsága. Magyarországon a hajléktalanellátás európai összehasonlításban is jól teljesít, ami az ellátók, önkormányzatok, rendőrök, mentők összefogásának köszönhető – mondta.

Az államtitkár arra kért mindenkit:

…ha az utcán bajba jutott hajléktalant lát, hívja a diszpécserszolgálatot.

Fülöp Attila kitért arra is, hogy hétfőn zárul le a hajléktalanellátással foglalkozó szervezeteknek kiírt 134,5 millió forintos pályázat, amelyet a sikeresen pályázók a koronavírus-járvánnyal összefüggésben használhatnak fel például eszközbeszerzésre, bővítésre.

SZEGEDEN AZ ALGYŐI ÚTON ÜZEMEL NAPPALI MELEGEDŐ ÉS NÉPKONYHA

A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézmény a városban lévő hajléktalanok nappali tartózkodására az Algyői út 3. szám alatt tart fent melegedőt, az elemi életfeltételek – alvás, pihenés, étkezési lehetőség,
tisztálkodás – biztosítása érdekében pedig a Bajai úton és az Indóház téren üzemeltet átmeneti szállót. Az utóbbi helyen az érintettek szociális és mentális gondozása is megoldott a szociális munka eszközeivel. A nappali melegedő egyben népkonyha is, amely egyszeri, ingyenes étkezési lehetőséget biztosít hajléktalanok számára.

Az ellátások igénybevételének feltétele 18. életév betöltése Magyar állampolgárság vagy menekült státus, illetve 6 hónapnál nem régebbi, negatív tüdőszűrő eredmény.

Szegeden az alábbi telefonszámon éred el a Máltai Szeretetszolgálat diszpécser-szolgálatát:

(06 62) 435 919

Forrás: MTI, Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézmény

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb