Gasztro

Ételmentő applikáció indul Szegeden, vagyis hogyan együnk egy jót, miközben legyőzhetjük az ételpazarlást is

A NÉBIH kimutatásai alapján ma az ételpazarlás az egyik legjelentősebb környezeti probléma: az ételek ⅓-a kárba vész, és ez a kidobott ételmennyiség felel a kibocsátott üvegházhatású gázok 10%-áért. Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer kerül a kukába, amely a környezetnek okozott károk mellett azt is jelenti, hogy kárba vész az a rengeteg értékes munka és alapanyag, amelyek az élelmiszer előállításához szükségesek.

Fotó: munch.hu

Szerencsére van megoldás, hiszen 2020 nyarán 4 budapesti fiatal létrehozott egy applikációt, amely az ételpazarlás ellen küzd. Az ötlet azóta meghódította Budapestet és Debrecent, a mai nappal pedig megérkezett Szegedre is, az Árkádban lévő Lipóti Pékségben debütált az alkalmazás, amelynek működését bemutatták a szervezők a helyi sajtó számára. A kezdeményezésről Zwecker Bencével, az applikáció egyik alapítójával beszélgettünk.

Fotó: Török Kornél, szeged365.hu

A vállalkozást 4 egyetemista alapította – Perepelica Kirill, Zwecker Bence, Zsoldos Botond és Wettstein Albert –, mára azonban több mint 15 lelkes fiatalból áll a csapat, valamint a Design Terminal mentorprogramjára is kiválasztották a Munch.hu-t, mint nagy potenciállal rendelkező társadalmi vállalkozást. A kezdeményezéshez eddig több mint 13.000 felhasználó csatlakozott, és ez az ételmentő közösség egy Facebook csoporton keresztül osztja meg a személyes “ételmentő” tapasztalatait.

„Tavasszal két alapítótársam egy olyan alkalmazáson dolgozott, amivel a koronavírus idején a pékségeknek oldották volna meg a házhoz szállítást, viszont a pékségekkel való beszélgetés közben az a visszajelzés érkezett, hogy nekik igazából nem a házhoz szállítás a probléma, hanem az el nem adott étel, és az, hogy a koronavírus miatt nagyon kiszámíthatatlan lett, hogy melyik nap, mennyit kell főzni, mert nagyon ingadozó volt a napi kereslet. Innen indult el a Munch koncepciója. A nyár folyamán Pesten elkezdtük a koncepció részletes kidolgozását, először elindítottuk a honlapot, majd szeptemberben az alkalmazást is” – árulta el Zwecker Bence azt, hogyan jött létre a kezdeményezés.

Fotó: Török Kornél, szeged365.hu

Az alkalmazás társalapítója arról is beszámolt, hogy a gyakorlatban ez úgy működik, hogy a programban résztvevő vendéglátóhelyek, cukrászdák, pékségek, vagy éttermek különböző csomagokat töltenek fel a honlapra és az applikációba. Ezek a csomagok tartalmazzák azokat az el nem adott ételeket, amelyek megmaradnak egy-egy nap végén. Felhasználóként nincs más dolgunk, csak felmegyünk a honlapra, vagy elindítjuk az alkalmazást, online kifizetjük a kiválasztott csomagot, lefoglaljuk azt, ezt követően pedig elmegyünk érte egy előre megadott idősávban, ami általában a zárás előtti fél – egy órát jelenti, amikor át tudjuk venni ezt az el nem adott ételcsomagot, melyet akár 40-70 százalékos árengedménnyel kaphatunk meg.

Fotó: Török Kornél, szeged365.hu

„A kezdeményezéshez folyamatosan csatlakoznak a vendéglátóhelyek, pékségek, és mi is aktívan keressük azokat a helyeket, ahol felmerülhet ez a probléma, miszerint nagyon komoly veszteséget jelent az el nem adott étel. Ami nagyon fontos, hogy csak jó minőségű, és 100%-ig fogyasztható ételek kerülnek fel az applikációba, erre nagyon figyelnek a partnereink is, tehát ugyanazt a minőséget kapják a vásárlók, mintha besétálnának étkezni az adott helyre bármikor napközben” – mesélte Zwecker Bence, majd azt is elárulta, Budapesten és Debrecenben már működik az alkalmazás, és eddig nagyon pozitívak a visszajelzések, mind a vendéglátósok, mind a felhasználók nagyon szeretik. „Szegeden jelenleg 16 vendéglátóhely csatlakozott, köztük a Lipóti pékségek, a Vitamin Szalon, Palánta salátabár, Dock Café, a Két Lecsó étterem, az Orient café és tea, de folyamatosan bővítjük a csatlakozók körét, és bízunk benne, hogy Szegeden is egyre több helyen lesz elérhető a Munch – tette hozzá Zwecker Bence.

Fotók: Török Kornél, szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb