GasztroKözélet

Kiszivárgott levél: májusig maradhatnak zárva az éttermek, kávézók és a szállodák (frissítve)

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke, Flesch Tamás úgy látja, nem valószínű, hogy pünkösd előtt kinyithatnak az éttermek és a szállodák. Szerinte nemcsak itthon, Európa többi országában is hasonló a helyzet, hiszen az átoltottság és a járvánnyal kapcsolatos adatok nem indokolják a korábbi nyitást – adta hírül a 24.hu. 

A fentiekről több hazai éttermes és szállodás is kézhez vehette Flesch Tamás tájékoztatását, amely e-mail formájában landolt a szövetség tagjainak postaládájában. A levelet több szegedi vendéglátós is elküldte szerkesztőségünknek, hálás köszönet érte:

Az Index megkeresésére a belső levél kiszivárgásának hírére az elnök a portálnak elmondta, a prognosztizált pünkösdi dátum nem tény, csupán annyi, hogy a körülményeket tekintve, az oltások ütemét figyelve ők így látják a helyzetet. „Természetesen az ellenkezőjének drukkolunk, de felelősségünknek érezzük, hogy a tagjainkat felkészítsük a helyzetre” – húzta alá a lényeget Flesch Tamás.

ILYEN A HANGULAT A SZEGEDI VENDÉGLÁTÓSOKNÁL

Röviden: nem túl jó.

Szegedi körkép, szegedi vendéglátósokkal, a 2021-es január kellős közepéből:

FRISSÍTVE: A KORMÁNY CÁFOLJA A KÖRLEVÉL TARTALMÁT

A kormány szerint rémhír, hogy pünkösdig zárva kell tartaniuk a szállodáknak és éttermeknek – adta hírül a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kedd esti közleményében.

Íme:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb