Mindenmás

Tök részegen, jogsi és bukósisak nélkül motorozva törte össze barátnőjét egy hódmezővásárhelyi férfi

Vádat emelt a járási ügyészség egy hódmezővásárhelyi férfi ellen, aki tavaly márciusban többszörös töréssel járó sérüléseket okozott utasának Makón. Akárhogy is vesszük, itt aztán minden volt, aminek nem kellett volna lennie:

  • a férfi erősen ittas állapotban motorozott, amikor elestek,
  • természetesen jogosítványa sem volt,
  • a mögötte kapaszkodó barátnőjén pedig nem volt bukósisak (hős lovagunk természetesen védte a kobakját, csak az asszonynak nem jutott sisak).
  • Még egy apróság: a vádlott visszaeső, az “ittas állapotban elkövetet járművezetés” című produkciót nem először hajtotta végre.

Mint az ügyészség szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményéből kiderül, a baleset március 1-én délután történt, a vádlott motorkerékpárján közlekedett utasával, az egyik közeli faluból Makó felé furikázva. A vezető ittas állapotban volt, az egyik kanyarban ki is sodródott. A balesetben a sértett láb- és orrcsonttörést, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetet járművezetés bűntettével vádolja a férfit a járási ügyészség, amelyet visszaesőként követett el. A vádiratában indítványt tettek – a járművezetéstől eltiltás mellett – végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb