Közélet

A szakszervezet nem írja alá a 4 százalékos minimálbér-emelésről szóló megállapodást, harcolnának az 5 százalékért

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöksége pénteken nemet mondott a bérmegállapodásról szóló tervezetre, mely a legutóbbi, szerdai háromoldalú megbeszélés, a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fóruma (VKF) után született. A tervezet szerint a minimálbért és bérminimumot 4-4 százalékkal emelné a kormány februártól. Vagyis a minimálbér a jelenlegi bruttó 161 ezer forint helyett 167 400 forint lenne, a bérminimum pedig 219 ezer forint – írja a 24.hu.

A MASZSZ elnöke, Kordás László már a szerdai ülés után jelezte, hogy a szakszervezetek ragaszkodnának az 5 százalékos emeléshez. Az elnökség is elsöprő többséggel ezen az állásponton volt a megbeszélésen. Korábban is volt már olyan, például 2015-ben, hogy a szakszervezet nem írta alá a bérmegállapodást – ha a többiek aláírják, ez még nem zárja ki, hogy kihirdessék hétfőn, a következő VKF-en a 2021. februárjától érvényes minimálbért és bérminimumot.

Forrás: likenews.hu

MÍG A MINIMÁLBÉR 4 SZÁZALÉKKAL NŐNE, ADDIG AZ ÉLELMISZEREK ÁRA 7,1 SZÁZALÉKKAL NŐTT

A szakszervezet azért utasítja el a 4 százalékos emelést, mert részükről minimumelvárás, hogy a minimálbér őrizze meg a reálértékét. Márpedig a minimálbéres kategóriában a megélhetési költségek miatt nem látják biztosítva a reálérték megőrzését. Az alacsony bérűeknél ugyanis a kiadások átlagnál nagyobb része megy el élelmiszerre, miközben a KSH adatai szerint a tavalyi évben az élelmiszerek ára átlagosan 7,1 százalékkal nőtt. És azt se felejtsük el, hogy a februártól tervezett 4 százalékos emelés éves szinten már csak 3,67 százalék. Egyébként már húzódik egy ideje a vita a szakszervezetek között:

Forrás: 24.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb