Szegedi Arcok

Szeged mellől Detroitba: 140 éve született a Ford T-modell megalkotója, Galamb József

Makóról a fénykorát élő Detroitig vezetett a tehetséges tervező útja, aki frissen végzett mérnökként indult el a tengerentúlra szerencsét próbálni. Gyökereit sosem feledte, többek között neki köszönhető, hogy ifjabb Horthy Miklós az USA-ban tanulhatott és dolgozhatott. 140 éve született Galamb József, a Ford T-modell egyik tervezője.

A MAKÓI, AKI MEGTERVEZTE A FORD T-MODELLT

Galamb rövid ideig a diósgyőri vagongyárban dolgozott, majd az aradi MARTA (Magyar Automobil Rt. Arad) gyárban a gépkocsigyártást tanulmányozta, utóbb Németországban az Adler automobilgyárnál dolgozott. 1903 végén költözött az USA-ba, 1905-ben Henry Ford detroiti üzemében lett mérnök. 1908-ban kezdték gyártani az általa konstruált T-modellt, amelyet a szellemes tervezés, ötletes technikai megoldás és megbízhatóság jellemzett. Másik kiemelkedő alkotása a Fordson traktor (1918-1920), mely az USA-ban mintaképül szolgált a traktorgyártás számára. Az ő elképzelései alapján szervezték meg a gépkocsik futószalagon való gyártását. Bolygókerekes sebességváltója és villamos gyújtóberendezése kora gépkocsitechnikájának kimagasló alkotásai voltak. 

HORTHY MIKLÓS FIÁNAK ÚTJÁT IS EGYENGETTE

Horthy István, Horthy Miklós kormányzó idősebbik fia, aki gépészmérnöki diplomát szerzett, a Ford Műveknél szerezte gyakorlati ismereteit, ahol mentora, azaz főnöke Galamb József volt.

FORD KERESKEDÉST NYITOTT MAKÓN

Magyarságát nem felejtve 1921-ben ösztöndíjat alapított a makói ipari felsőoktatásban tanuló rászorulóknak. Egy évvel később szülővárosában Ford kereskedést nyitott. Az első világháború alatt tengeralattjáró keresőket fejlesztett. 1942-ben Ford ötlete nyomán egy hathengeres autó tervezésébe kezdett. 1944-ben orvosa javaslatára vonult vissza az aktív munkától. 1981-ben táblát avattak emlékére Makón, később szobrot is, végül iskolát neveztek el róla.

MAKÓN MÉG MINDIG VAN EGY MŰKÖDŐKÉPES T-MODELL

A világ első futószalagon gyártott autójából még mindig őriznek működőképes példányt, ráadásul a makói József Attila Múzeumban. Az autó a saját lábán is megy, tehát működőképes, pár éve az ÁRKÁD Szegedben rendezett oldtimer kiállításra is a saját kerekein gurult be.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb