GasztroKözélet

Kijött a rendelet a vendéglátósok megmentéséről

Ez gyors volt: a kedd esti Magyar Közlönyben megjelent és mától, február 3-tól már hatályba is lépett az a kormányrendelet, amelynek célja, hogy végre gyors és hathatós segítséget nyújtson a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vendéglátóiparnak és a turizmusnak.

KEDDEN MÁR KISZIVÁRGOTT AZ INTÉZKEDÉS

A Magyar Nemzet által már kedden kiszivárogtatott intézkedés lényege, hogy az utólagos finanszírozás helyett az igénylők előre kapják meg az állami bértámogatást:

EGY ÖSSZEGBEN FIZETIK KI A BÉRTÁMOGATÁST

A lényeg: a kormány változtat a vendéglátóiparban és a turizmusban érdekelt vállalkozók megsegítése érdekében és egy összegben kifizeti február végéig a bértámogatást. A teljes rendeletet a Magyar Közlöny legfrissebb számában adták közre, egyszerűsítve ezeket tartalmazza:

  • A veszélyhelyzet ideje alatt az egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló 485/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 14. §-a a következő (4a) bekezdéssel egészül ki: „(4a) Ha a határozattal megállapított támogatásra a munkaadó bármely okból már nem vagy nem teljes egészében jogosult, azt – a munkaerőpiaci programban meghatározottak szerint – haladéktalanul be kell jelentenie a határozatot hozó fővárosi és megyei kormányhivatalnak.”
  • Az R. 14. §-a a következő (5a) és (5b) bekezdéssel egészül ki: „(5a) A munkaadó a támogatás időtartamának utolsó napját követő második hónap végéig – a munkaerőpiaci programban meghatározottak szerint – igazolja, hogy a részére folyósított támogatásra jogosult volt. Amennyiben ezen időpontig a munkaadó nem vagy csak részben igazolja a támogatásra való jogosultságát, a részére folyósított támogatás azon részét, amelyet jogosulatlanul vett igénybe, vissza kell fizetnie.
  • (5b) Ha a  munkaadó a  fővárosi és megyei kormányhivatal által megállapított visszafizetési kötelezettségének a visszafizetési kötelezettség megállapításától számított harmincadik napig eleget tesz, részére további, a visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó szankció nem kerül megállapításra.”
  • 2. § Az R. a következő 18. §-sal egészül ki: „18.  § A  fővárosi és megyei kormányhivatalok által 3. alcím szerinti határozattal már megítélt bértámogatást – a munkaerőpiaci programban meghatározottak szerint – támogatási előlegként kell a munkaadó részére folyósítani.” 3. § Az R. 14. § (5) bekezdésében az „utólag” szövegrész helyébe a „támogatási előlegként” szöveg lép.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb