Közélet

Földi László, titkosszolgálati szakértő szerint le kellene kapcsolni az internetet

Földi László, titkosszolgálati szakértő volt a Kossuth Rádió vasárnap reggeli műsorának vendége, és arról beszélt, hogyan használják ki a fiatalokban megbúvó lázadó szellemet a titkosszolgálatok – írja az Index. A beszélgetés vége már olyan pontra jutott, hogy a szakértő szerint le kellene kapcsolni az internetet.

Földi László szerint van egy olyan trend, ami tudatosan megbontja a társadalom értékrendszerét. Az identitást, a családokat, a nemeket. Ennek egyik alappillére az idősebbek viszonya a fiatalokhoz:

“Akik ezeket a szálakat mozgatják, azok el tudják érni, hogy a fiatalok kevésbé tiszteljék az időseket, ők pedig kevésbé tiszteljék a fiatalokat. Ez nem baloldali kérdés, hanem összességében a társadalom támadásáról van szó” – fejtette ki a szakértő, majd arról is szót ejtett, hogy szerinte van-e létjogosultsága annak, hogy megvonják az idősektől a választójogot.

NEM LEHET KORLÁTOZNI AZ IDŐSEK SZAVAZATI JOGÁT

“A demokrácia alapvető joga a szavazati jog. Egy nemzet lényege az összefogás. Nem lehet korlátozni az idősek szavazati jogát, és hergelni ellenük a fiatalokat, ahogy az ifjabbakét sem szabad lejjebb vinni. Az idősek régebben komoly élettapasztalatokkal rendelkeztek, noha sokan közülük írni sem tudtak. Ezt nem szabad megbontani, mert a társadalom alapelveinek megbontásával a nemzetnek is vége” – fejtette ki Földi László.

LE KELLENE KAPCSOLNI AZ INTERNETET

A szakértő úgy véli, hogy aggályos, ha az idősek nem vesznek részt a társadalmi kommunikációban, ami manapság már szinte csak az interneten zajlik, ezért legjobb lenne lekapcsolni azt.

“A társadalmi gondolkodás az interneten történik, ami ma még beláthatatlan következménnyel járhat. Ezekben az idősek nem vesznek részt. Ez egy ömlesztett információcunami, amit mindenkinek szűrni kell. Le kellene kapcsolni az internetet. Ezt egy szűk csoport irányítja, a gépek pedig másodpercek alatt bárkit képesek befolyásolni. Nyilván ez nem fog megtörténni, ezt mindenki butaságnak tartja, de én nem látok más logikát” – zárta gondolatait a titkosszolgálati szakértő.

Forrás: Index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb