Szegedi Arcok

„A nő, aki megmentheti a világot” – Szegeden forgatott filmet egy francia TV Karikó Katalinról

Karikó Katalinról forgatott filmet a francia BMFTV, akik többek között a Szegedi Tudományegyetemre is betolták a kamerájukat a napokban. A „La femme qui peut sauver le monde”: revoir l’enquête de BFMTV című (magyarra fordítva: a nő, aki megmentheti a világot) dokumentumfilmet először 2021. február 1-jén láthatták a francia tévénézők.

A filmben beléphetünk Karikó Katalin otthonába és dolgozószobájába, megismerhetjük a Magyarországról elszármazott tudós életét.

EGY MÁSIK SZEGEDEN VÉGZETT TUDÓS, PARDI NORBERT IS FELTŰNIK A FILMBEN

„Szia” – köszönti és öleli meg egymást a két, egyaránt Kisújszállásról és a Szegedi Tudományegyetemről indult, kutatóként az Amerikai Egyesült Államokban kiteljesedő biológus. A francia filmesek közül Baptiste Bessont ugyanis Karikó Katalin házába a biológus „földije” és munkatársa, a Szegeden végzett és doktorált biológus, a jelenleg a University of Pennsylvania adjunktusa, Pardi Norbert kísérte el. Már a találkozás első pillanataiban büszkén mutatja a kutatónő a kártyát, amely igazolja: „Én megkaptam a Covid-19 oltást!”

https://szeged365.hu/2021/02/07/a-szegeden-vegzett-pardi-norbert-kutato-szerint-teljesen-nem-fog-eltunni-a-virus/

JANUÁRBAN FORGATTAK SZEGEDEN

2021. január 13-án érkezett Szegedre a kérdéseivel Mélanie Bontems és a kamerájával Yves Couant. Munkájukat a Budapesten dolgozó francia újságíró, a több lapot is tudósító, Joel Le Pavous, valamint az SZTE NKI munkatársai segítették. „A nő, aki megmentheti a világot” című filmben a Szegedi Tudományegyetem központi épületét és a belvárosi campust, a szegedi biológusképzés központjait drónfelvételről ismerheti meg a néző.

A francia dokumentumfilmben az élettudományi kutatások egyik magyarországi fellegvárának számító SZTE TTIK Biológiai Intézet és az SZBK is feltűnik. A szegedi egyetemen eltöltött diákévekről, az itt biológussá váló Karikó Katalinról az egykori csoporttárs és barát, Boros Imre mesélhetett. A mára a Szegedi Tudományegyetem Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék professzora – Karikó Katalinhoz hasonlóan – a Szegedi Biológiai Központban, de egy másik kutatócsoportban kezdett dolgozni.

Megszólalt az SZTE Orvosi Biológiai Intézet emeritus professzora, az SZBK egykori vezető kutatója, Duda Ernő is, akinek a segítségéért Karikó Katalin köszönetet mondott az 1982-ben elkészült, az antivirális anyagteszteléssel foglalkozó doktori disszertációja bevezetőjében.

A teljes filmet IDE kattintva tudod megnézni a BFM TV oldalán.

MÉG TÖBB KARIKÓ KATALIN: DUPLA INTERJÚ A SZEGED365.HU-N

A világhírű, szegedi kötődésű kutatónő a szegedi médiafelületek közül elsőként nekünk adott exkluzív interjút – ha kíváncsi vagy, melyik szegedi étterem a kedvence, kattints az alábbi cikkeinkre!

Szeged365 interjú, szakmai fókusszal:

https://szeged365.hu/2021/01/30/mindig-azt-kell-neznem-hogy-en-mit-tehetek-min-tudok-valtoztatni-exkluziv-interju-dr-kariko-katalinnal/

Szeged365 interjú, magánéleti fókusszal:

https://szeged365.hu/2021/02/04/megigertem-magamnak-ha-felvesznek-a-szegedi-egyetemre-minden-evben-eljovok-ide-es-eszek-egy-tejfolos-meggylevest-exkluziv-szeged365-interju-dr-kariko-katalinnal/

Forrás: SZTE

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb