Közélet

Életbe lép a vörös kód a hideg miatt: megkérdeztük a szegedi hajléktalanszállókat, mire számítanak

A várható rendkívüli hideg időre tekintettel vörös kód jelzés lép életbe péntek délelőtt tíz órától várhatóan jövő szerda délig, jelentette be Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten. Ez a szociális bentlakásos intézményekre ró nagyobb felelősséget, hiszen ennek megfelelően adott esetben fogadniuk kell a hajléktalan embereket a nem nekik fenntartott bentlakásos szociális intézményeknek is. Ebből az apropóból megkérdeztük Zsótér Ágnest, az SZKTT Szociális Intézmény főigazgatóját, hogyan készülnek a szegedi hajléktalanszállóikon a rászoruló emberek befogadására.

Zsótér Ágnes elmondta, a szegedi hajléktalanszállók az úgynevezett krízisidőszakban november 1-től április 30-ig általános készültségben állnak, hogyha bejönnek a kemény mínuszok és a nagy hidegek el tudjanak látni akár plusz kapacitásokkal több rászoruló embert is. Férőhelyeik jelenleg még nincsenek telítve, tehát, ha valaki a mostani nagy hidegeket szeretné átvészelni náluk, van rá lehetőség.

SENKIT SEM KÜLDÜNK VISSZA AZ UTCÁRA

“Mind a Bajai úton, és a Moszkvai körúton tudunk még férfi ellátottakat fogadni. Női ellátottakat már kissé szűkebb keretek között, mert az a férőhelyszámuk, ami engedélyezett, jelenleg teljesen telített, azonban, ha odajön egy női ellátott, hogy ellátást kérne nem fogjuk kiküldeni a mínuszokba éjszakára, valahogyan megoldjuk az elhelyezését. Egyébiránt a készültségünk ugyanaz, mint minden krízishelyzetben: fel vagyunk készülve élelemmel, takarókkal, plusz férőhelyekkel, tehát nem marad senki ellátatlanul, aki a szállóinkat felkeresi” – avatott be az igazgatónő, majd arról is beszámolt, az viszont nem az intézmény feladata, hogy a városban összeszedjék az utcán lévő hajléktalanokat, ilyen utcai szociális munkát a Magyar Máltai Szeretetszolgálat végez, akikkel együttműködnek, és megszokott, hogy behozzák a szállókra a rászorulókat.

Fotó: elte.hu, képünk illusztráció

AZ IGAZGATÓNŐ SZERINT NEM JELENT NAGY TERHELÉST A RENDSZER SZÁMÁRA A MAI NAPPAL KEZDŐDŐ HIDEGEBB IDŐJÁRÁS, MINDENKIT EL FOGNAK TUDNI LÁTNI

“Bízom abban, hogy olyan régi ez az ellátórendszer, olyan régiek a telephelyeink, hogy tudják a hajléktalanok, hogy hova lehet jönni segítséget kérni, és ahol meg is kapják a segítséget. Azt viszont tudni kell, hogy az ellátás önkéntes alapon történik, tehát, ha a hajléktalan nem akarja elfogadni az ellátórendszer adta lehetőségeket, nem tudunk mit tenni ellene” – mondta el Zsótér Ágnes, majd hozzátette, január közepén már volt egy vörös kód riasztásuk, akkor sem történt kiugró nagy létszám emelkedés a szállókon. Az igazgatónő szerint most sem várható, hogy a hideg nagy terhelést jelentene a rendszer számára, mindenkit el fognak tudni látni.

Fotó: hodpress.hu, képünk illusztráció

A BAJAI ÚTON ÉS A MOSZKVAI KÖRÚTON IS VANNAK MÉG SZABAD FÉRŐHELYEK

“A Bajai úton 20 átmeneti szállás férőhellyel rendelkezünk, ami telt házzal működik jelen pillanatban, krízisidőszakban éjjeli menedékhelyként 53 férőhelyre tudjuk bővíteni itt a kapacitásunkat. Ez viszont csak férfiak számára áll rendelkezésre. A Moszkvai körúti elhelyezésünk egy kicsit bonyolultabb, ott 10 női átmeneti szállás férőhelyünk van, amely gyakorlatilag most is telt házzal működik. Normál időszakban, tehát nem krízisidőszakban, 9 női éjjeli menedékhely férőhellyel rendelkezünk, és ilyenkor krízisidőszakban november 1-től plusz 4 férőhellyel tudjuk bővíteni, tehát összesen jelen pillanatban 13 női férőhelyünk van, ahol például az elmúlt napokban 19 lakónk volt. Ezért mondtam, hogy a hölgyek számára sajnos kicsit nehézkesebb a feladatellátás, de ennek ellenére sem küldünk vissza senkit az utcára, ha bejön, még akkor sem, ha létszám fölött tudjuk csak őket ellátni. A férfiak számára a Moszkvai körúton rendelkezésre áll egy 50 férőhelyes éjjeli menedékhely jelleggel működő krízisszállónk, ami november 1-től április 30-ig működik, és van 24 férőhelyünk, ami átmeneti szállást képez férfiak számára, ahol egész évben fogadjuk a hajléktalanokat, ez pillanatnyilag telt házas” – számolt be a részletekről Zsótér Ágnes.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb